Letartóztatták a Balástyán ismerőse halálát okozó román férfit


Egy hónapra elrendelte a bíróság a letartoztatását annak a román férfinak, aki olyan súlyosan bántalmazta Balástyán csütörtökön egy ismerősét, hogy az áldozat másnap életét vesztette – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a kényszerintézkedés elrendelését, részben azért, mert a gyanúsított tettét felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

A 47 éves férfi ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a román állampolgár csütörtök este 8 óra körül keveredett szóváltásba a sértettel Balástya külterületén, és

több alkalommal, közepes – nagy erővel ököllel arcon ütötte a helybéli férfit.

A gyanúsított ezt követően a földön fekvő sértettet hátra hagyva elment a helyszínről.

A bántalmazás következtében a sértettnek agyi sérülései, többek között koponyaűri vérzése keletkezett.

A súlyos, életveszélyes állapotban levő férfit másnap reggel találta meg egy helybeli lakos, aki az állapotát látva mentőt hívott. A kiérkező mentősök még egy órát át próbálták ellátni a férfit, aki ennek ellenére a helyszínen elhalálozott.

A gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a bíróság végzése nem vált véglegessé – tudatta a szóvivő.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk