Megkezdődött a gyermeke fejbelövésével vádolt férfi büntetőpere


Megkezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken kedden annak az abonyi férfinak a pere, akit azzal vádolnak, hogy fejbe lőtte 10 éves kislányát tavaly augusztusban, majd maga ellen fordította fegyverét. A férfit előre kitervelten, aljas indokból, 14. életévét be nem töltött személy ellen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény elkövetésével vádolt meg a Pest Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a férfi 2012 augusztusában határozta el, hogy úgy áll bosszút feleségén, amiért az el akart válni tőle, hogy megöli közös gyermeküket, majd magával is végez. Ehhez egy korábban megszerzett gáz-riasztópisztolyt alakított át. Augusztus 26-án délután a feleség dolgozni ment, a vádlott ekkor döntött úgy, hogy aznap éjszaka követi el tettét abonyi házukban. Hajnalban felkelt és közelről fejbe lőtte az ágyában alvó 10 éves kislányt, aki az első lövéstől még nem halt meg. A férfi ezért újratöltötte a fegyvert és közvetlenül a kislány homlokához tartva ismét fejbe lőtte a gyereket, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. Az apa ezt követően önmaga ellen fordította a pisztolyt, de túlélte a lövést, hajnalban a munkából hazatérő felesége talált rá a fürdőszobában. A férfit kórházba szállították, sérülése következtében 80 százalékos egészségkárosodást szenvedett. A vádlott beszámítási képessége jelenleg enyhe közepes fokban korlátozott, de a büntetőeljárásban a férfi részt tud venni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk