Nem érti az anya, miért baj, hogy éhezett a baba


Nem értik a szülők, miért gyanúsítják őket szándékos emberöléssel kisfiuk halála miatt. A kórosan sovány Benjámin (†1,5) szervezete több hónapnyi éhezés után adta fel a harcot, összeomlott a keringése. A másfél éves kisfiút szülei nem etették megfelelően, csak anyatejet kapott, és halálakor alig nyomott többet négy kilónál. F. Balázst (34) és E. Ildikó Rebekát (36) múlt hét pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. Úgy tudjuk, már többször próbálták kihallgatni őket, de még nem tettek vallomást. Ezt az apa ügyvédje, dr. Molnár Marcell is megerősítette a Blikknek, hozzátéve: hamarosan vallomást is tehetnek az ügyben. – A szülők kihallgatható állapotban vannak, tudják és átérzik, hogy kisfiuk elhunyt. Benjáminnal valóban voltak problémák, de az apa és az anya úgy vélik, minden tőlük telhetőt megtettek. Igyekeztek mindennapi felügyeletet biztosítani a beteg fiúnak – mondta el a védő. A Blikk ügyhöz közeli informátora elmondta: az anya nem is érti, hogy miért vették elő kisfia halála miatt, szerinte ugyanis mindent megtett és megfelelően gondoskodott gyermekéről. A lapinformációi szerint a családdal élő nagymama is támogatta ebben. – Valószínűleg igyekezett jó megoldást keresni, amiben hinni tudott. Ezt ő alternatív gyógymódokban és a természetgyógyászatban látta. Lehet, hogy ahhoz ragaszkodott, amiben hitt, és az ő valóságában nem is vette észre, hogy a kisfiú állapota romlik. De az is elképzelhető, hogy látta, mi történik gyermekével, csak nem mert orvoshoz fordulni – elemezte a felfoghatatlan helyzetet dr. Végh József kriminálpszichológus. – Az édesanya feltételezhetően szorongó, feszült, ideges alkat. A felvételek alapján, amit láttam róla a tárgyaláson, fél a betegségektől, lehet, hogy hipochonder. Előfordulhat, hogy volt egy negatív élménye, valaki meghalt a környezetében, és ezért hátat fordított a bevált orvosi eljárásoknak és próbált egyéb módszereket találni az életben – találgatta a szakember. Blikk

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk