Nem tudta befejezni az előzést – ez lett a vége


Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt április 8-án 9 órakor, a 8136-os számú út 43-as kilométerszelvényében, adja hírül a Police.hu.

A baleset leírása: Egy 57 éves bőnyi férfi közlekedett személygépkocsival Bőny felől, Győr irányába. Haladása során az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban rosszul mérte fel a vele szemből érkező jármű távolságát. Az autó vezetője, hogy az ütközést elkerülje, visszarántotta a kormányt, amelynek következtében a jobb oldali árokba hajtott, és a tetejére borult. A járművezető és 19 éves utasa is megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.



Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk