Pánikot keltett az erősen ittas kamionos


Ámokfutás a 79-es főúton: egy fehéroroszországi sofőr erősen ittasan vezetett egy 20 tonnás teherautót, a Nagyszalontáról Nagyváradra vezető szakaszon.

A 39 éves férfi uralmát vesztette a gépjármű fölött, többször áthajtott az úttest másik oldalára, frontális ütközést kockáztatva, és arra kényszerítve az ott közlekedőket, hogy félreálljanak, illetve néhányszor az úttestet is elhagyta.

A kamiont a mögötte közlekedő és a történteket felvételen rögzítő fiatalember, Călin Trifa késztette megállásra azzal, hogy kilométereken át dudált az előtte haladónak.

Egy szolgálati időn kívül, családjával arra haladó rendőr is a segítségére sietett. A 14 éve a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozó Alin Laza rendőraltiszt beszállt a vezetőfülkébe, elvette a kocsi kulcsait, és mivel a fehérorosz férfi agresszívvé vált, ezért mozgásképtelenné tette.

„Úgy gondolom, hogy megtettem rendőri és állampolgári kötelességemet. Örülök, hogy nem történt rosszabb. A megfelelő emberek voltunk a megfelelő helyen”

– nyilatkozta a rendőr.

A helyszíni szondáztatás 1,38 mg/l tiszta alkoholtartalmat állapított meg a kilélegzett levegőben, a biológiai mintavétel alapján pedig az derült ki, hogy a sofőr vérében hatalmas volt a tiszta alkoholszint, elérte a 4 ezreléket.

Ittas járművezetés miatt eljárást indítottak ellene, és 24 órára a Bihari Rendőrkapitányságon őrizetbe vették, majd hétfőn engedélyt kértek a bíróságtól előzetes letartóztatására. Amint ezt megkapták, hétfőn este a fehérorosz sofőrt 20 napra lecsukták.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk