A Barcelona elleni döntő megpecsételte Xabi Alonso sorsát a Realnál


Fotó: Real Madrid C.F.

Sokk a LaLigában: a Real Madrid egy nappal a FC Barcelona elleni, 3–2-es vereséggel végződő Spanyol Szuperkupa-döntő után bejelentette, hogy közös megegyezéssel megválik vezetőedzőjétől, Xabi Alonsótól.

A klub közleménye szerint a mindössze nyolc hónapja kinevezett szakember helyét Álvaro Arbeloa veszi át, aki eddig a tartalékcsapatot irányította.

Xabi Alonso 2025 júniusában érkezett Madridba a klubvilágbajnokságra készülve, és összesen 28 mérkőzésen vezette a csapatot, 20 győzelmet, 3 döntetlent és 5 vereséget elérve. A madridiak jelenleg a második helyen állnak a bajnokságban, négy ponttal lemaradva a Barcelonától, a Bajnokok Ligája csoportkörében pedig a hetedik pozíciót foglalják el.

Bár az utóbbi hetekben már veszélyben volt az állása, a vasárnapi kupadöntő elvesztése végleg megpecsételte Xabi Alonso sorsát a Real Madrid kispadján.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk