A Ferencváros megint Boli góljával győzte le az Újpestet


Az éllovas és címvédő Ferencváros 1-0-ra nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott, és szerdán bepótolt találkozón.

Az Újpest álmos adogatásával kezdődött a mérkőzés, majd a Ferencváros a 7. percben a találkozó első helyzetéből megszerezte a vezetést: gyors összjáték után Boli 19 méterről, középről már üresen lőhetett a jobb alsóba. A folytatásban a ritmust olykor felpörgető vendégek Boli kiugratásaival veszélyeztettek, eközben az egyre inkább magára találó hazai együttes Simon lövéseivel – a szélső a 26. percben távolról a lécet találta el – keltett zavart Dibusz kapuja előtt.

Budapest, 2020. május 27. A ferencvárosi kapus, Dibusz Dénes véd a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában játszott Újpest FC-Ferencvárosi TC zártkapus mérkõzésen a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2020. május 27-én. A koronavírus-járvány miatt nézõk, szurkolók részvétele nélkül játszották a mérkõzést. MTI/Koszticsák Szilárd

A szünet után is nyílt maradt a játék, amelyben a korábbinál magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Újpest húsz percen át irányított, de lehetőségeit nem tudta egyenlítésre váltani. A Ferencváros idővel átvette a kezdeményezést, teljesen ellenőrzése alatt tartotta a meccset. A vendégek előtt több helyzet adódott, hogy újabb góllal lezárják a mérkőzést, de könnyelmű hibákat vétettek, így nem változott az eredmény.

A hajrában Burekovic felrúgta Lovrencsicset a vendégek 16-osánál, ezért megkapta második sárga lapját, és idő előtt mehetett az öltözőbe.

Budapest, 2020. május 27. Az újpesti Balázs Benjámin (k) és a ferencvárosi Sigér Dávid Miklós (b) a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában játszott Újpest FC-Ferencvárosi TC zártkapus mérkõzésen a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2020. május 27-én. A koronavírus-járvány miatt nézõk, szurkolók részvétele nélkül játszották a mérkõzést. MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy ősszel, úgy ezúttal is Boli egyetlen találata döntötte el a fővárosi derbit. A Ferencváros ezzel a találkozóval utolérte a mezőnyt, az éllovas előnye a tabellán kilenc pontra nőtt a második helyezett MOL Fehérvárral szemben.

Az Újpest rossz sorozata tovább folytatódott a Ferencváros ellen: a lilák 2015 december közepe óta nem tudták legyőzni a zöldeket.


OTP Bank Liga, a 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés: Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Berke
gólszerző: Boli (7.)
sárga lap: Burekovic (31., 92.), illetve Zubkov (71.), Boli (83.)
piros lap: Burekovic (92.)
Újpest: Pajovic – Balázs B., Heris, Ristevski, Burekovic – Nwobodo, Onovo (Koszta, 85.) – Simon (Perosevic, 79.), Rácz (Zsótér, 64.), Pauljevic (Calcan, 64.) – Novothny
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Haratin, Sigér (Vécsei, 89.) – Zubkov (Skvarka, 83.), Isael, Nguen (Somália, 68.) – Boli (Szihnyevics, 83.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk