Bajnokok Ligája: A németek Kassait bírálják


Kemény szavakkal bírálta Karl-Heinz Rummenigge Kassai Viktort a Real Madrid-Bayern München (4-2) labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója után.

“Azt kell mondanom, először is nagyon dühös vagyok, mert kiszúrtak velünk. Kiszúrtak velünk, a szó valódi értelmében” – nyilatkozott a kiesést követően a bajor klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója utalva a mérkőzést döntően befolyásoló játékvezetői ítéletekre.

A német klub részéről Kassai több döntését kifogásolták, különösen Arturo Vidal kiállítását. A chilei játékos a 84. percben kapta meg második sárga lapját, pedig az a szerelése nem volt szabálytalan. Így a Bayern a hosszabbításban tíz emberrel játszott, a Real pedig három gólt szerezve bejutott az elődöntőbe.

Carlo Ancelotti vezetőedző szerint a bíró teljesítménye “kevésbé volt jó, mint a csapatáé”.

“Nem álltunk távol az elődöntőtől, de bírói ítéletek sújtottak bennünket. Tudom, hogy a futballban az ilyen előfordul, de nem ilyen sorozatban” – méltatlankodott.

Az olasz tréner szerint a Real Madrid második és harmadik gólját les előzte meg, amikor pedig Vidal szerelt a 84. percben, a labdát találta el.

“Remélem, a jövőben a videóbíró segít majd a játékvezetőknek. Nem szabad, hogy ilyen hibák forduljanak elő a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében” – tette hozzá.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk