Bajnokok Ligája: Kassai hibái döntöttek, a Real kiejtette a Bayernt


Jól látszik a televíziós közvetítésből kiragadott felvételen, hogy Ronaldo lesről indult a második gólnál


A címvédő Real Madrid a párharc két mérkőzésén összesen öt gólt szerző Cristiano Ronaldo vezérletével kettős győzelemmel búcsúztatta a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A spanyol és a német listavezető találkozóját – amelyet Kassai Viktor vezetett – az első meccset elveszítő bajorok kezdték jobban, ám előbb Thiago és Arjen Robben, majd Arturo Vidal próbálkozása sem talált utat a kapuba gólt. Az első húsz perc müncheni fölénye után átvette a kezdeményezést a spanyol csapat, amely előbb Dani Carvajal, majd Sergio Ramos révén veszélyeztetett – előbbinél Manuel Neuer, utóbbinál a gólvonalon álló Jérome Boateng mentett hatalmasat. A Real több kontrája is veszélyes volt, ám az utolsó passzokba vagy a kapura lövésbe mindig hiba csúszott, így gól nélkül zárult az első félidő.

A második felvonásban is a Bayern lépett fel támadólag, és Robben próbálkozását ugyan Marcelo a gólvonalról kivágta, két perccel később Casemiro szabálytalankodott a büntetőterületen belül Robbennel szemben. A megítélt tizenegyest a sérülés után visszatért Robert Lewandowski magabiztosan értékesítette. A gólt követően is jobban játszottak a bajorok, Vidal, Ribéry és Lewandowski előtt is adódott helyzet, ám gólt a Real szerzett: az első meccsen duplázó Cristiano Ronaldo közelről fejelt a kapuba.

A madridiak öröme nem tartott sokáig, két perccel később Ramos és Nacho “szerencsétlenkedett össze” egy öngólt. Az egész meccsen sokat szabálytalankodó Vidal a 84. percben meglehetősen vitatható körülmények között megkapta második sárga lapját, így az utolsó percekre és a hosszabbításra emberhátrányba került a Bayern.

A ráadásban az emberelőnyben futballozó hazai együttes játszott veszélyesebben, Neuer kétszer még bravúrral védett, ám Ronaldo újabb helyzeténél már ő is tehetetlen volt – igaz, a gólt lesállás előzte meg. A portugál támadónak ez volt a 100. találata a BL-ben. A hajrában egy újabb Ronaldo-gól után még Marco Asensio is eredményes volt, így a Real végül magabiztos különbséggel jutott a legjobb négy közé.

A játéknap másik mérkőzésén az Atlético Madrid a Leicester City kiejtésével jutott tovább.

A BL-elődöntő sorolását pénteken rendezik.


Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

  • Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 4-2 (0-0, 1-2, 2-2). Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.
    gólszerzők: C. Ronaldo (76., 105., 110.), Asencio (112.), illetve Lewandowski (53., tizenegyesből), Ramos (78., öngól)
    piros lap: Vidal (84., Bayern München)
  • Leicester City (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 1-1 (0-1). Továbbjutott: az Atlético Madrid 2-1-es összesítéssel.
    g.: Vardy (61.), illetve Saúl (26.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk