BL: Nem tudott újítani a Honvéd – Budapesten is nyert a Hapoel Beer-Seva


A kispesti Djordje Kamber (b) és az izraeli Maor Melikson a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd – Hapoel Beer-Seva visszavágó mérkőzésen a Bozsik Stadionban 2017. július 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor


A Budapest Honvéd házigazdaként 3-2-re kikapott az izraeli bajnok Hapoel Beer-Seva csapatától a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott.

A zárt kapus találkozóra a szervezők csak a vendégszurkolókat engedhették be, akik hangosan ünnepelték ismételten győztes csapatukat. Az izraeliek gyors ütemben két gólos előnyre tettek szert, s ezzel lényegében eldöntötték a továbbjutás kérdését. Mert bár a házigazdák annyira összekapták magukat, hogy kiegyenlítsenek, a győztes találatot mégsem engedték át nekik riválisaik.

A magyar válogatott hátvédet, Korhut Mihályt is szerepeltető izraeli együttes következő ellenfele a bolgár Ludogorec lesz.


Labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó mérkőzés: Budapest Honvéd – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2–3 (Lanzafame 45+2., 11-esből, Baráth 73., ill. Ogu 12., Nwakaeme 16., 84.). Továbbjutott a Hapoel kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk