BL-selejtező: Bravúros ferencvárosi továbbjutás


A Ferencváros óriási bravúrt végrehajtva 2-1-re nyert szerdán a skót Celtic Glasgow otthonában, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába. A Ferencváros így a BL-selejtező harmadik fordulójában is érdekelt lesz – a főtáblára jutáshoz négy kört kell menni -, a sorsolást hétfőn tartják. A koronavírus-járvány miatt a találkozót zárt kapuk mögött játszottak és a párharc egyetlen mérkőzésen dőlt el.

Nagy lendülettel kezdett a Celtic, a Ferencváros az első perctől kontrákra rendezkedett be és a kapusok közül is Dibusz Dénesnek kellett először játékba avatkoznia, azonban az első gólt a magyar bajnokcsapat szerezte. Egy gyors ellentámadásból kiharcolt szöglet után Sigér Dávid egy rá jellemző, pontos távoli bombával szerzett vezetést.

Szerhij Rebrov taktikája jó 40 percig tökéletesen működött, a skótok addig szinte helyzetig sem jutottak, a ferencvárosi játékosok rendkívül fegyelmezetten, egymást tökéletesen segítve futballoztak. A félidő utolsó öt percére sebességi fokozatot váltott a Celtic, és folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket, Dibusz azonban magabiztos volt.

A fordulást követően egy megpattanó lövéssel gyorsan egyenlített a skót együttes.

Néhány perccel később is csak a felső léc választotta el a hazaiakat a vezetéstől. A szakadó esőben a hazai zöld-fehérek teljesen beszorították magyar riválisukat, azonban a félidő közepén szinte a semmiből, a Djurgarden ellen duplázó Tokmac Nguen révén újra előnybe került a Ferencváros.

A hajrában ugyan nyomott a Celtic, de játékából ekkor már hiányzott az átütő erő, így a Ferencváros kiharcolta a továbbjutást.


Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló: Celtic Glasgow (skót)-Ferencváros 1-2 (0-1)
Celtic Park, zárt kapus, v.: Allard Lindhout (holland)
gólszerzők: Christie (53.), illetve Sigér (7.), Nguen (75.)
sárga lap: Elhamed (27.), Brown (62.), illetve Haratyin (40.), Sigér (62.), Blazic (66.)
Celtic Glasgow: Barkasz – Elhamed (Frimpong, 78.), Julien, Ajer, Taylor – Brown, C. McGregor – Forrest (Ajeti, 78.), Christie, Elyounoussi – Ntcham
Ferencváros: Dibusz – Botka, Kovacevic, Blazic, Civic – Sigér, Haratyin, Somália – Isael (Boli, 71.), Nguen (Skvarka, 80.), Uzuni (Laidouni, 86.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk