Doppingolt egy magyar kajakos


Doppingolt egy magyar kajakos

Egy versenyző mintája pozitív lett a második olimpiai válogatóversenyen levettek közül – jelentette be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

A szövetség megrendelésére összesen ötven sportolót ellenőriztek az idei válogatóversenyeken, s a Magyar Antidopping Csoport értesítése szerint ezekből egy lett pozitív.

A szövetség felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. A szövetség a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.

A második ötkarikás válogatót június 9. és 13. között rendezték Szegeden.

Egyelőre nem beszélünk doppingvétségről, a sportoló kérheti a B próba elvégzését, s ha az igazolja az A minta eredményét, akkor lehet nyilvánosságra hozni a vétkes sportoló nevét – mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 csatornán szerdán reggel, miután kiderült, hogy egy versenyző mintája pozitív lett.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk