Európa-liga – Keane: adtunk magunknak valamit, amibe kapaszkodhatunk


Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd.

MTI – Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint játékosaival adtak maguknak valamit, amibe kapaszkodhatnak, miután csütörtök este 2-0-ra legyőzték hazai pályán a portugál Bragát a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A 45 éves ír szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón azt mondta, meglátása szerint kiválóan futballoztak, taktikai szempontból is jól teljesítettek, az emberfogásuk nagyszerűen működött, és az agresszív hozzáállásuk is kifizetődő volt.

Labdarúgó Európa-liga - Ferencvárosi TC - SC Braga

Nem tudom, hogy az ellenfelünk mire számított, de az biztos, hogy van egy kétgólos előnyünk, ezzel adtunk magunknak valamit, amibe kapaszkodhatunk, hiszen jelenleg még csak a párharc félidejében vagyunk” – fogalmazott Keane.

A tréner hangsúlyozta, a Braga egy nagyon jó csapat, „fantasztikus ahogyan járatják és tartják a labdát„, ugyanakkor kijelentette, nem tervezi, hogy a portugáliai mérkőzésen védekező felállásban küldi pályára az együttest.

Több mint 20 éve vagyok a labdarúgásban, és pontosan tudom, hogy ebben a sportágban pillanatok alatt változhat meg minden. Ha megfigyelték, a gólok után a srácok nem ünnepeltek túlságosan sokat, hiszen pontosan tudják hogy még vár ránk egy visszavágó. Természetesen gratuláltam mindenkinek a mai teljesítményéhez, mert tényleg úgy érzem, hogy nagyon jól futballoztunk. De hátravan még a második meccs” – mondta az MTI kérdésére Keane.

Labdarúgó Európa-liga - Ferencvárosi TC - SC Braga

Kollégája, a Bragát irányító Carlos Vicens kiemelte, a mérkőzés előtt is tudták, hogy nagy nyomás alatt kell majd játszaniuk, mert a Ferencváros megpróbálja majd őket hibára, valamint „direktebb futballra” kényszeríteni.

A 43 esztendős spanyol edző úgy fogalmazott, az első félidőben nem kontrollálták a játékot, ez pedig hiányzott a jobb eredményhez. Úgy vélte, az első és a második gól is elkerülhető volt, mindkettő a rivális letámadását és az abból adódó labdavesztést követően esett.

Ugyanakkor megvoltak a helyzeteink nekünk is, de agresszívebbnek és pontosabbnak kellett volna lennünk, különösen a befejezéseknél. Fáj ez a vereség, de nincs időnk keseregni, az elmúlt hónapokban ugyanis sokat küzdöttünk azért, hogy eljussunk idáig az Európa-ligában. Nem szabad feladnunk, hinnünk kell abban, hogy szerdán hazai pályán nyerni tudunk, és nemcsak győzünk, hanem olyan eredményt érünk el, amely a továbbjutásunkat eredményezi” – nyilatkozta Vicens.

A párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik Bragában. A továbbjutó a görög Panathinaikosz és a spanyol Real Betis nyolcaddöntőjének győztesével találkozik majd a legjobb nyolc között. Az első meccset abban az ütközetben 1-0-ra nyerte Athénban a házigazda együttes.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk