Győzelemmel búcsúzott a Atlético Madrid, BL-döntős a Real


A Juventus keddi sikere után szerdán a címvédő Real Madrid jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája június 3-án, Cardiffban sorra kerülő fináléjába. Zinedine Zidane együttese az elődöntő visszavágóján ugyan 2-1-re kikapott a városi rivális Atlético Madrid otthonában, de a párharc első felvonásán aratott magabiztos, 3-0-s sikerének köszönhetően nem fenyegette veszély továbbjutását.

Ahogyan arra számítani lehetett, az Atlético Madrid azonnal nekiesett ellenfelének, hiszen kizárólag egy korai gól adhatott reményt azt követően, hogy egy hete 3-0-ra kikapott a Santiago Bernabéu Stadionban. Be is jött, amiben bízott az Atlético, hiszen Saúl Niguez már a 12. percben megszerezte a vezetést. Ekkor még higgadtnak tűntek a Real futballistái, három perccel később azonban – amikor Varane felrúgta Torrest a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Griezmann kis szerencsével a hálóba lőtte – már korántsem voltak nyugodtak.

A kezdeti sokk után a folytatásban a Real Madrid fokozatosan magára talált, és a félidő hajrájában a továbbjutás szempontjából fontos gólt szerzett: Isco találatának fő letéteményese Karim Benzema volt, a francia csatár ugyanis az alapvonalon három hazai védőn fűzte át magát, mielőtt lekészítette a labdát Kroos elé. A német lövését még elképesztő bravúrral védte Oblak, a kipattanóra érkező Iscónak azonban már könnyű dolga volt.

A szünet után már közel sem tudott ekkora lendülettel futballozni az Atlético, ennek ellenére becsülettel harcolt, és több helyzetet is kialakított, de az eredmény már nem változott.

A Bajnokok Ligája történetében még nem volt címvédés, a Real Madrid az ötödik csapat, amely eljutott ennek a lehetőségéig, korábban az AC Milan (1994, 1995), az Ajax (1995, 1996), a Juventus (1996, 1997) és a Manchester United (2008, 2009) is elbukott a fináléban.


Labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó: Atlético Madrid (spanyol)-Real Madrid (spanyol) 2-1 (2-1). Továbbjutott: a Real Madrid, 4-2-es összesítéssel.

Madrid, Vicente Calderón Stadion, v.: Cakir (török).
Gólszerzők: Saúl Niguez (12.), Griezmann (15.), illetve Isco (42.).
Sárga lap: Savic (6.), Godín (34.), Gabi (37.), Correa (85.), illetve Danilo (4.), Sergio Ramos (35.).
Atlético Madrid: Oblak – Giménez (Thomas, 57.), Savic, Godín, Filipe Luís – Koke (Correa, 76.), Gabi, Saúl Niguez, Carrasco – Torres (Gameiro, 56.), Griezmann.
Real Madrid: Navas – Danilo, Sergio Ramos, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro (Lucas Vázquez, 77.), Modric – Ronaldo, Isco (Morata, 87.), Benzema (Asensio, 76.).

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk