Juhásznak fáj, hogy Egervárinak sem kell


Juhász Roland kimaradt a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, amit azért is fájlal, mert úgy érzi, mindig jelezte, hogy számára mennyire fontos volt a csapat, és mert más játékosnál volt már arra példa, hogy a klubcsapatában nem játszott, mégis megkapta a meghívót a válogatottba.

Juhász-Roland
Egyelőre nem Juhász Roland szezonja a mostani, klubjában, az Anderlechtben ugyanis nem számol vele az edző, és bár abban bízott, a téli átigazolási időszakban találhat magának csapatot, nem sikerült eligazolnia. Ráadásul a mellőzése miatt Egervári Sándor sem hívta be a magyar válogatott keretébe, amelyben pedig éveken keresztül a védelem legbiztosabb tagja volt Juhász. “Tisztában vagyok vele, hogy a kialakult helyzet nem a legideálisabb, s bár az edzéseken jó formában érzem magam, jelen pillanatban nem vagyok olyan állapotban, hogy kezdőként segítsek a nemzeti csapatnak. Van önkritikám, tudom jól, hogy meccshiányom van, de az indoklást nem érzem annyira jogosnak. A szövetségi kapitány elmondta, hogy az utóbbi időben nem játszottam, ezért nem vagyok a keretben. Ezt elfogadom, tiszteletben tartom. Hozzátenném viszont, hogy volt már olyan játékos a válogatottban, aki rendszeresen a lelátóról fogyelte klubcsapata mérkőzéseit, mégis rendre postázták neki a meghívót” – szomorkodott a védő a Sport Plusznak adott interjúban. Juhász azt mondta, azért is fájt neki a kapitány döntése, mert a válogatott tartja benne a lelket, és mert korábban mindig megmutatta, milyen sokat jelent neki a csapat. “A csehek ellen megsérültem, nem tűnt komolynak, aztán megszakadtam. Felépültem, de az a sérülés, amit a válogatottban szereztem, nagyban hozjárult a mostani kálváriámhoz. Mert ezek után szaladtam, rohantam az Izrael elleni meccsre, s idekint az edzőm ezért nagyon mérges volt, rendkívül haragudott. De nekem akkor is a válogatott volt a legfontosabb… Ezért is fáj a mostani döntés”. A hetvenhatszoros válogatott kitért az Anderlecht sportigazgatójának, Herman Van Holsbeecknek a nyilatkozatára, aki azt mondta, hogy Juhász nem akar sehova sem menni, mert játék nélkül is jó pénzt kap a klubtól. “Próbálnak anyagiasnak beállítani, de aki ismer, az tudja, hogy nem ilyen vagyok. Nekem sohasem a pénz volt a legfontosabb. Úgy érzem, provokáció ez a részükről, csak azt nem tudom, mire jó az egész, ennyi idő, hét és fél év után. Talán a szurkolók előtt próbált befeketíteni”. origo

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk