Magabiztos rajt a vb-n: kilenc góllal verte Szenegált a magyar női kézilabda-válogatott Simon Petra (k) és a szenegáli Dounia Abdourahim (b), Marie Fall (j) a holland-német közös rendezésû nõi kézilabda-világbajnokság B csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország-Szenegál mérkõzésen a hollandiai ‘s-Hertogenboschban 2025. november 27-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt A magyar női kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel indította szereplését a holland–német rendezésű világbajnokságon: a B csoport első meccsén kilenc góllal múlta felül Szenegált ’s-Hertogenboschban. A mérkőzés elején mindkét csapat sokat hibázott, de a magyarok fokozatosan rendezték soraikat, és az első találatot Klujber Katrin szerezte. A masszív védekezés és Szemerey Zsófi több védése jelentősen megnehezítette az afrikai együttes dolgát, amely a hetedik percben tudott először betalálni. A találkozó első negyedórájában a szenegáliak két emberelőnynek köszönhetően még fordítani tudtak, ám a magyar csapat gyors gólokkal visszavette a vezetést, és Falusi-Udvardi Laura – aki nemrég került be a vb-keretbe – első válogatott gólját is megszerezte. A játékrész végére ismét három találat lett a különbség, ezt az előnyt pedig sikerült megőrizni a szünetig. A lelátón nagy számban megjelent magyar szurkolók folyamatos éljenzéssel támogatták a csapatot, különösen a kapusparádéknál. A fordulást követően Klujber két gyors üres kapus góllal növelte a távolságot, ami új lendületet adott az együttesnek. A drukkerek „harcoljatok” kiáltásai mellett a válogatott 13-11-ről egy 5-0-s szériát produkált, amellyel gyakorlatilag eldöntötte a meccset. A hajrában a különbség kilenc találatra nőtt, és bár a tízgólos siker ezúttal elmaradt, az összkép így is biztató volt a továbbiakra nézve. Szemerey 11 védéssel zárt, míg a túloldalon Elbeco 16 hárítást mutatott be. Golovin Vlagyimir csapata szombaton Irán ellen, hétfőn pedig Svájc ellen folytatja a csoportküzdelmeket, mindkét találkozó 21.30-kor (romániai idő szerint) kezdődik. A kvartett első három helyezettje jut tovább a rotterdami középdöntőbe, magával víve a megszerzett pontokat. A nyitónap másik találkozóján Svájc könnyed győzelmet aratott Irán felett (34–9). Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share november 28, 2025 6:54 Szerző mediatica Kiemelt,Sport Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: B csoport, csoportkör, Falusi-Udvardi Laura, Golovin Vlagyimir, győzelem, Hollandia, kézilabda-vb, Klujber Katrin, magyar válogatott, női kézilabda, sport, Szemerey Zsófi, Szenegál, világbajnokság, ’s-Hertogenbosch Következő hír: Látványos román győzelem a vb-nyitányon: kilenccel múlták felül Horvátországot Előző hír: Újabb mentőautó balesete – 2 ember megsérült