Magyar–örmény 2-0 – Lukács és Gruber góljával győzött Rossi csapata


Fotó: MLSZ.

A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-s győzelmet aratott Örményország felett a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtező 3. fordulójában. A nemzeti együttesben először kezdőként pályára lépő Lukács Dániel és a csereként beállt Gruber Zsombor szerezte a gólokat. A sikerrel Marco Rossi csapata négy ponttal a második, pótselejtezőt érő helyre lépett előre.

A találkozó előtt a stadion egyperces gyászszünettel és vastapssal emlékezett meg a 84 éves korában elhunyt Mezey Györgyről, a magyar futball egyik legendás alakjáról, a válogatott korábbi szövetségi kapitányáról. A mérkőzés elején a szurkolók ötperces csenddel tiltakoztak az MLSZ szigorításai ellen, a kapu mögötti szektorban üresen hagyva tízszer húsz széket.

A kezdő sípszó után a magyar csapat irányította a játékot, de az első félidőben hiába volt háromszoros labdabirtoklási fölényben, a támadásokból hiányzott a dinamika. A legnagyobb lehetőségnél Szoboszlai Dominik centikkel tévesztette el a kaput. A vendégek kontrákra rendezkedtek be, Tóth Balázs néhányszor magabiztosan hárított.

A második játékrészre nagyobb tempót diktáltak a hazaiak, és az 56. percben megszületett a vezetés: Bolla Bendegúz remek kiugratását Lukács Dániel váltotta gólra, 10 méterről a jobb alsóba lőve (1–0).

A magyar csapat gólöröme a Magyarország – Örményország labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a Puskás Arénában 2025. október 11-én. Középen a gólszerző Lukács Dániel. Fotó: MTI/Purger Tamás.


A találat után felszabadultabban futballozott Rossi együttese, több helyzetet is kialakított, Nagy Zsolt fejese a kapufán csattant.

A vendégek csak ritkán jutottak el a magyar kapuig, a 94. percben pedig eldőlt a mérkőzés: Dárdai Márton labdaszerzését követően Szoboszlai indította Gruber Zsombort, aki egy védőről elé pattanó labdát 6 méterről a hálóba lőtt (2–0). A fiatal ferencvárosi támadó első válogatott találatával tette teljessé a diadalt.

A 57 825 néző előtt aratott győzelem után a magyar válogatott kedden Portugáliában lép pályára, ahol a csoport favoritja ellen próbálhatja folytatni jó sorozatát.


Világbajnoki selejtező, F csoport, 3. forduló : Magyarország – Örményország 2–0 (0–0).
Puskás Aréna, 57 825 néző, v.: Chris Kavanagh (angol).
Gólszerzők: Lukács (56.), Gruber (94.).
Sárga lap: Harutjunjan (14.).

Magyarország: Tóth Bal. – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Schäfer, Styles (Vitális, 75.) – Bolla (Osváth, 75.), Tóth A. (Nagy Zs., 63.), Szoboszlai – Lukács (Gruber, 63.)
Örményország: Avagjan – Hovhanniszjan, Muradjan, Harutjunjan (Miranjan, 86.), Pilojan – Bicsahcsjan (Szerobjan, 59.), Iwu (Muradjan, 79.), Szpercjan – Barszegjan (Ranos, 79.), Zelarajan (Saghojan, 59.), Tiknizjan.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk