Marosvásárhely ismételten a triatlonsport európai térképén


Jobbról: Paul Groves (Európai Triatlon-szövetség), Iuliana Rus (Maros megyei sport- és ifjúsági igazgatóság), Klósz Péter (Román Triatlon-szövetség), Claudiu Maior (marosvásárhelyi városháza), Magyary Előd (marosvásárhelyi helyi tanács), Amza Mărgărit (Sportlife szakmai partner)


Rangos sportrendezvény kezdődik Marosvásárhelyen: a Transilvania European Cross Festival 2017 duatlon és triatlonversenyeinek helyszíne lesz a megyeszékhelyi Somostető és Víkendtelep július 27-e és 30-a között.

A két évvel ezelőtti Balkán-bajnokság, valamint a tavalyi duatlon-Eb sikeres szervezése nyomán nyerte el a jogot a Master Ski&Bike Sportklub, hogy egy méreteiben lényegesen nagyobb rendezvényt lásson vendégül Marosvásárhelyen, amelyre a sportág nemzetközi szervezete is elküldte megfigyelőjét. Több száz versenyző áll rajthoz a világ mintegy harminc országából, a szervezésben pedig mintegy 200 személy működik közre, adott betekintést a rendezvény méreteibe a Román Triatlonszövetség elnöke. Klósz Péter hangsúlyozta: nem csak a nemzetközi élvonalba tartozó versenyzők állnak rajtvonalhoz a különböző versenyszámokban, a megméretkezési lehetőség az amatőrök számára is adott, és tömegsport-jellege is lesz a fesztiválnak, a Szász Albert-emlékverseny, valamint a Drakula éjjeli futóverseny és éjjeli úszóverseny révén, amelyekre még a helyszínen is lehet majd jelentkezni.

A Transilvania European Cross Festival 2017 részletes programja a rendezvény honlapján tekinthető át.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk