Meglepetés a Groupama Arénában: hazai pályán kapott ki a Ferencváros Fotó: Ferencvárosi Torna Club. A címvédő Ferencváros 2–1-re kikapott a sereghajtó Zalaegerszegtől a Fizz Liga vasárnap esti mérkőzésén, a Groupama Arénában. A vendégek győzelmükkel elmozdultak az utolsó helyről, és a tizedik pozícióba léptek előre, míg az Újpest a kiesőzónába csúszott vissza. A Fradi ezzel másodszor szenvedett vereséget a bajnokságban, ráadásul mindkettőt hazai közönsége előtt. Ferencvárosi TC – Zalaegerszegi TE FC 1–2 (1–1)Groupama Aréna, 8697 néző. Vezette: AntalGólszerzők: Varga B. (34.), illetve Skribek (42.), Calderón (55.)Sárga lap: Keita (45+2.), Ötvös (83.), illetve Szendrei (60.), Bodnár (69.), Gundel-Takács (95.) A mérkőzés lendületesen indult, már az első percekben mindkét csapat előtt adódott helyzet. Varga Barnabás kétszer is ziccerbe került, de nem tudta bevenni Gundel-Takács kapuját, miközben a túloldalon Skribek Alen is közel járt a gólhoz. A Ferencváros ugyan mezőnyfölényben futballozott, de a ZTE gyors kontrákkal rendre veszélyt teremtett, Dibusz Dénesnek többször is bravúrral kellett védenie. A 34. percben mégis a Fradi szerezte meg a vezetést: Varga Barnabás – a góllövőlista éllovasa – közelről emelt a léc alá, megszerezve nyolcadik találatát az idényben. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert a 42. percben Skribek Alen egy szép összjáték után egyenlített. A középpályás Joao Victorral és Maxsuell Alegriával kényszerítőzött, majd higgadtan a kapuba helyezett. A szünetben Robbie Keane hármat is cserélt, jelezve elégedetlenségét, de a változtatások nem hozták meg a várt hatást. Az 55. percben a vendégek balhátvédje, José Calderón látványos szóló után megszerezte a ZTE vezető gólját: Cadut és Szalai Gábort is kicselezte, majd ballal a bal alsó sarokba lőtt. A hátralévő fél órában a Ferencváros próbált nyomást gyakorolni, de támadásaiban nem volt átütőerő. A csütörtöki Európa-liga győzelem Salzburgban után a csapaton fáradtság jelei mutatkoztak, míg a Zalaegerszeg szervezetten védekezett és veszélyes kontrákat vezetett. A zalaiak 1972 óta mindössze ötödször tudtak nyerni a fővárosban a Fradi ellen – legutóbb 2021-ben. Mostani diadaluk különösen értékes, hiszen utolsó helyről indulva győzték le a bajnokot. A Ferencváros mindkét idei bajnoki vereségét hazai pályán szenvedte el, legutóbb a Paks ellen kapott ki a Groupama Arénában. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share október 26, 2025 21:31 Szerző mediatica Sport Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: ferencváros, Fizz Liga, fradi, Groupama Aréna, José Calderón, labdarúgás, magyar foci, NB I, Robbie Keane, Skribek Alen, Varga Barnabás, Zalaegerszeg Következő hír: Madridi győzelem az El Clásicón: a Real 2–1-re verte a Barcelonát Előző hír: Két gyanúsítottat őrizetbe vettek a louvre-i ékszerrablás ügyében – egyikük éppen Algériába készült repülni