Miskolci sikerével versenyben a bronzéremért a Puskás Akadémia


A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re győzött a Diósgyőri VTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szerdai játéknapján. A felcsúti csapat sikerével a Mezőkövesdet megelőzve feljött a nemzetközi szereplést érő harmadik helyre, de közvetlen riválisa csak este lép pályára Újpesten. Az immár négy kör óta nyeretlen miskolciak kudarcukkal ötödik helyen maradtak.

Első támadásából betalált a Diósgyőr, aztán a kapufa mentette meg az álmosan kezdő felcsútiakat az újabb góltól, ráadásul két ízben a vendégek kapusának kellett védenie. A kezdeti hazai rohamok után fokozatosan kiegyenlítetté vált a játék, majd már inkább a Puskás Akadémia volt a kezdeményezőbb. Ekkor Danilovicnak egyszer bravúrral sikerült hárítania, de a félidő derekán már ő sem tudta megakadályozni az egyenlítést. A szünetig hátralévő időben maradt a vendégek fölénye, Danilovic újabb nagy védéseinek köszönhető, hogy a csapatok döntetlennel vonultak az öltözőbe.

A második játékrész éppen fordítva indult, mint az első, azaz ezúttal a vendégek szereztek vezetést korán egy gyors ellenakció végén. A bekapott gól után ritmust váltott a DVTK, veszélyes támadásokat vezetett, de a felcsútiak ellenakciói is kifejezetten ígéretesek voltak, így nyílt sisakos küzdelem alakult ki. A kapusok közül Danilovicnak akadt komoly dolga, ő viszont parádézott, így neki köszönhetően nem dőlt el az összecsapás. Az utolsó 15 percben már egyértelműen a miskolci együttes akarata érvényesült, azonban fölényét nem tudta gólra váltani, de igazán helyzete sem volt annak ellenére, hogy Szolnoki kiállítása miatt megfogyatkozott az ellenfél. A DVTK kudarcával gyakorlatilag kiszállt a bronzéremért folyó versenyből.


OTP Bank Liga, 30. forduló: Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 1-2 (1-1)
Miskolc, 2910 néző, vezette: Karakó
gólszerzők: Ivanovski (3.), illetve Deutsch (21.), Vanecek (48.)
piros lap: Szolnoki (87.)
sárga lap: Iszlai (29.), illetve Gyurcsó (32.), Szolnoki (40., 87.), Knezevic (74.), Meissner (81.)
Diósgyőri VTK: Danilovic – Orosz, Polgár, Brkovic, Vági – Márkvárt (Egerszegi, 84.), Iszlai – Hasani, Molnár G. (Rui Pedro, 72.), Kiss T. (Makrai, 77.) – Ivanovski (Tabakovic, 72.)
Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Hadzsijev, Deutsch – Slagveer (Sós, 67.), Urblik, van Nieff, Gyurcsó (Plsek, 84.) – Knezevic (Spandler, 90.), Vanecek (Nagy Zs., 84.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk