Orosz győzelem a Puskás Arénában


A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája második fordulójában. A magyar válogatott 42 éve nyeretlen riválisával szemben, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le.

Jól kezdett a magyar válogatott, de Szalai Attila óriási hibáját kis híján kihasználták az oroszok az 5. percben: egy indításra rendkívül rosszul helyezkedett a védő és még meg is botlott, így Anton Mirancsuk begyalogolhatott a kapuig, ám öt méterről mellé lőtt. Így sem kellett sokat várni a vendégek vezetésére, az első negyedóra végén a nem sokkal korábban hibázó Mirancsuk értékesítette ziccerét. A magyar csapat nem tört meg, több szép támadást vezetett Szoboszlai Dominik és Sallai Roland főszereplésével, előbbi láthatóan megkülönböztetett figyelmet kapott az orosz védőktől, akik többször is keményen odaléptek a Törökországban csodálatos szabadrúgás gólt szerző 19 éves középpályásnak.

Marco Rossi a szünetben a sárga lapos – ezzel a következő mérkőzést kihagyó – Sigér Dávid helyére Kalmár Zsoltot küldte pályára, de a középpályásnak még bemelegedni sem volt ideje amikor úgy tűnt, eldőlt a találkozó: mindössze 37 másodperc telt el, és Mário Fernandes betalált.

A háromgólos hátrány ellenére becsülettel támadott a magyar csapat és Sallai Roland remek emelésével – amelyet Kalmár tökéletes passza előzött meg – a 62. percben szépített. Nyolc perccel később pedig a csereként pályára lépő Nikolics Nemanja közeli találatával nyílttá tette a találkozót.

Budapest, 2020. szeptember 6. Willi Orbán (j5) kezében labdával a második magyar gól után a labdarúgó Nemzetek Ligája csoportkörének második fordulójában játszott Magyarország – Oroszország mérkõzésen a Puskás Arénában 2020. szeptember 6-án. A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól. MTI/Szigetváry Zsolt

A 82. percben Cseri Tamás személyében újoncot is avatott a magyar válogatott, melynek tagjai a hajrában is hajtottak az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.

A két kör után három ponttal álló magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák, Marco Rossi szövetségi kapitány együttese ugyanakkor három nappal korábban Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgáriában lép pályára.


Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 2. forduló: Magyarország-Oroszország 2-3 (0-2)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Maurizio Mariani
gólszerzők: Sallai (62.), Nikolics (70.), illetve Mirancsuk (15.), Ozdojev (33.), Mário Fernandes (46.)
sárga lap: Sigér (42.), illetve Zobnyin (25.)
Magyarország: Gulácsi Péter – Willi Orbán, Lang Ádám, Szalai Attila – Bese Barnabás, Sigér Dávid (Kalmár Zsolt, a szünetben), Nagy Ádám, Holender Filip – Szoboszlai Dominik (Cseri Tamás, 82.) – Sallai Roland, Szalai Ádám (Nikolics Nemanja, 67.)
Oroszország: Anton Sunyin – Mário Fernandes, Andrej Szemjonov, Georgij Dzsikija, Fjodor Kudrjasov – Magomed Ozdojev, Roman Zobnyin, Alekszej Ionov (Vjacseszlav Karavajev, 75.) – Anton Mirancsuk (Jurij Gazinszkij, 67.), Artyom Dzujba, Daler Kuzjajev (Jurij Zsirkov, 57.)

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk