Osztrák Nagydíj: Hamilton rajtol az élről


A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 30 éves versenyzőnek ez az idei hetedik, pályafutását tekintve pedig a 45. pole pozíciója, e téren beérte a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját, aki a harmadik rajtkockából indulhat. Hamilton mellől csapattársa, a német Nico Rosberg startol majd. Fernando Alonso, a McLaren spanyol versenyzője, valamint csapattársa, a brit Jenson Button egyformán 25 helyes rajtbüntetést kapott, mivel az autóikon több alkatrészt, illetve motort és sebességváltót is kellett cserélni. Alonso és Button így a 19. és 20., vagyis az utolsó két rajtkockából vághat neki a futamnak, amelyen további időbüntetést is kapnak majd. A Red Bull két pilótáját, az ausztrál Daniel Ricciardót és az orosz Danyiil Kvjatot 10-10 hellyel sorolták hátrébb az időmérőn elért eredményükhöz képest, mert az autóikban motort kellett cserélni.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 14 (romániai idő szerint 15) órakor rajtol el.

A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):

* 1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Nico Rosberg (német, Mercedes) * 2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Felipe Massa (brazil, Williams) * 3. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Valtteri Bottas (finn, Williams) * 4. sor: Max Verstappen (holland, Toro Rosso) Felipe Nasr (brazil, Sauber) * 5. sor: Romain Grosjean (francia, Lotus) Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) * 6. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) * 7. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) * 8. sor: Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) Will Stevens (brit, Manor Marussia) * 9. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) * 10. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Jenson Button (brit, McLaren MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk