Sorsoltak az Európa Ligában: Romániába jön az AC Milan


A francia Girondins Bordeaux lesz a Videoton FC ellenfele a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a székesfehérváriak jövő csütörtökön túljutnak az észt Nomme Kalju együttesén.

A pénteki, nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy a Ferencváros a lengyel Arka Gdynia csapatával találkozik, ha jövő héten nagy bravúrral, 4-2-es hátrányról megfordítja a párharcot a dán Midtjylland vendégeként. A Videoton 3-0-s előnyről várja a felcsúti második felvonást.

Az FTC és Videoton is idegenben kezdené következő párharcát.

A román csapatok közül a legnagyobb kihívás kétségkívül az európai kupasorozatokban újonc USK Craiova előtt áll, amely a tulajdonosváltáson átesett, és jelentősen megerősödött AC Milannal került össze. Nehéz feladatot kapott a Bukaresti Dinamo is, amely a spanyol Athletic Bilbaóval meccselhet a továbbjutásért. A legegyszerűbb dolga, úgy tűnik, az Astra Giurgiunak lesz, amely a 2. selejtezőkör első mérkőzésén, csütörtökön 3-1-re legyőzte az azeri Zirát, és esélyes a kvalifikációra: az ukrán Olekszandrijával játszhat majd, ha továbbjut.

Valamennyi román együttes hazai pályán kezdi a párharcot.

A harmadik forduló első mérkőzéseit július 27-én, a visszavágókat augusztus 3-án rendezik.


Az EL-selejtező 3. fordulójának párosítása:

  • Girondins Bordeaux (francia) – Nomme Kalju (észt)/VIDEOTON
  • Arka Gdynia (lengyel) – FERENCVÁROS/Midtjylland (dán)
  • PSV Eindhoven (holland) – Osijek (horvát)/Luzern (svájci)
  • Norrköping (svéd)/Trakai (litván) – Shkëndija (macedón)/HJK Helsinki (finn)
  • Krasznodar (orosz) – Slovan Pozsony (szlovák)/Lyngby (dán)
  • Sturm Graz (osztrák)/Mladost Podgorica (montenegrói) – Fenerbahce (török)
  • Panathinaikosz (görög) – Gabala (azeri)/Jagiellonia Bialystok (lengyel)
  • Shamrock Rovers (ír)/Mladá Boleslav (cseh) – Kairat Almati (kazah)/Skënderbeu (albán)
  • Austria Bécs (osztrák) – Progres Niederkorn (luxemburgi)/AEL Limasszol (ciprusi)
  • Dinamo Zágráb (horvát) – Vaduz (liechtensteini)/Odd (norvég)
  • BUKARESTI DINAMO (román)-Athletic Bilbao (spanyol)
  • Olimpik Donyeck (ukrán)-PAOK (görög)
  • Östersunds (svéd)/Galatasaray (török) – Inter Baku (azeri)/Fola Esch (luxemburgi)
  • Makkabi Tel-Aviv (izraeli)/KR Reykjavík (izlandi) – Panioniosz (görög)/Gorica (szlovén)
  • Valletta (máltai)/Utrecht (holland) – Haugesund (norvég)/Lech Poznan (lengyel)
  • CSU CRAIOVA (román)-AC Milan (olasz)
  • Bröndby (dán)/VPS Vaasa (finn) – Hajduk Split (horvát)/Levszki Szófia (bolgár)
  • Gent (belga) – Altach (osztrák)/Dinamo Breszt (fehérorosz)
  • ASTRA GIURGIU (román)/Zirë (azeri) – Olekszandrija (ukrán)
  • Everton (angol) – Rózsahegy (szlovák)/Brann (norvég)
  • Aberdeen (skót)/Siroki Brijeg (bosnyák) – Apollon Limasszol (ciprusi)/Zaria Balti (moldovai)
  • Irtis Pavlodar (kazah)/Crvena zvezda (szerb) – Sparta Prága (cseh)
  • Beitar Jeruzsálem (izraeli)/Botev Plovdiv (bolgár) – Marítimo (portugál)
  • Zenit (orosz) – Trencsén (szlovák)/Bnei Jehuda (izraeli)
  • Olympique Marseille (francia)-Oostende (belga)
  • Freiburg (német) – Valur Reykjavík (izlandi)/Domzale (szlovén)
  • Cork City (ír)/AEK Larnaca (ciprusi) – Rabotnicki (macedón)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
  • Zeljeznicar (bosnyák)/AIK (svéd) – Braga (portugál)
  • Liepaja (lett)/Suduva (litván) – Sion (svájci)

MTI, mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk