Több mint 180 millióan látták a BL-döntőt


Több mint 200 országban mintegy 180 millió néző követte élőben a labdarúgó Bajnokok Ligája berlini döntőjét, a Barcelona-Juventus (3-1) mérkőzést. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) weboldalán megjelent statisztikák szerint a közösségi médiában is erősen jelen volt a finálé: a döntővel kapcsolatban 28 millió ember megközelítőleg 76 millió interakcióban vett részt Facebookon. A legtöbbeket foglalkoztató játékos a mérkőzés utolsó gólját jegyző barcelonai kiválóság, a brazil Neymar volt. Az ő találata mozgatta meg a legtöbb embert a közösségi médiában, megelőzve a Barcelona győzelmét és Álvaro Morata egyenlítő gólját. A legtöbben Brazíliában aktivizálták magukat a döntő alatt a közösségi médiában, Olaszország, Indonézia, Mexikó, az Egyesült Államok és Spanyolország előtt. Az UEFA hivatalos Facebook-oldalának 45,6 millió követője van, ezzel a legnépszerűbb a sportági szövetségeket és ligákat tekintve ezen a platformon. Ott az idény során félmilliárd bejegyzést, kedvelést és megosztást regisztráltak, ami harminc százalékkal több, mint az előző kiírásban. AZ UEFA honlapjának BL-rovatánál 104 millió látogatót jegyeztek fel a szezonban, ebből kétmilliót a finálé alatt. A döntőhöz kapcsolódó berlini fesztiválon 300 ezer látogató jelent meg, és 15 ezer szurkoló készített közös fényképet a trófeával. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk