Végleges! Elvették a román súlyemelő olimpiai bronzérmét


A Nemzetközi Sportdöntőbíróság csütörtök este megerősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését.

A nemzetközi sportági szövetség még október közepén jelentette be, hogy mivel Gabriel Sîncrăian doppingolt a 2016-os ötkarikás játékok idején, ezért visszavonják a bronzérmét. A súlyemelő a 85 kilogrammos súlycsoportban lett harmadik a riói olimpián, azonban most végérvényesen le kell mondania a helyezéséről (feltehetően a kazah Denis Ulanov javára, aki ugyanúgy 390 kg-ot nyomott ki, mint a román, utóbbi azért nyerte mégis a bronzot, mert kisebb volt a testsúlya), mert a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság is helybenhagyta a kizárását.

Amint kiderült a doppingvétség, Gabriel Sîncrăiant azonnali hatállyal kizárták az olimpiáról, szeptember 30-án pedig ideiglenesen el is tiltották a versenyzéstől.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk