Homokba dugja a fejét Détár Enikő


Tovább harcol házasságáért a színésznő, bár a Blikk fotósa a múlt héten rajtakapta férjét, Rékasi Károlyt, amint múlt szerdán Pikali Gerdával együtt – a férfi kocsijával – távozott a József Attila Színházból. Rékasi Károly továbbra is a telki házból indul reggelente útnak, ami azt jelenti, hogy a történtek ellenére a házaspár együtt maradt, vagy legalábbis nem döntöttek az azonnali szétköltözés mellett. Hogy pontosan mi történik a négy fal között, természetesen nem lehet tudni, de annyi bizonyos, hogy míg korábban Enikő reménnyel telve beszélt barátainak arról, hogy a nehézségek után jó úton haladnak Karcsival, hogy rendbe hozzák házasságukat, mostanában már inkább bezárkózik, és érzéseit megtartja magának. Amikor a házaspár nyár elején bejelentette, hogy mintegy harminc év házasság után külön utakon folytatják tovább, Karcsi elköltözött Telkiből. Alig egy hónapja azonban visszament, és a jelek szerint a Pikalival közös fotók sem ingatták meg feleségét abban, hogy továbbra is harcoljon, kitartson a házassága mellett. Homokba dugja a fejét Détár Enikő

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk