Koncz Zsuzsa nyilatkozata nem tetszett Szörényinek?


Váratlanul, a kampányidőszakra hivatkozva mondta le szereplését Koncz Zsuzsa márciusi nagykoncertjén Szörényi Levente. Rejtélyes, miért tette. Talán az énekesnő egy nemrégen adott, a kormányt bíráló interjúja miatt döntött így? Koncz tegnap videoüzenetében fejezte ki csalódottságát. – Szörényi Levente ugyan elvállalta a fellépést a március 14-i koncertemre, de előre nem látható, közbejött dolgok miatt sajnos mégsem lesz ott velünk. Ez egy kicsit szomorúvá tesz, de akceptálnom kell a döntését – mondta az énekesnő. Szörényi visszalépését indokolva menedzsere, Rosta Mária azt mondta: „Nem szeretne válaszolni politikai kérdésekre, inkább alkotói szabadságra vonul.” Miféle politikai kérdésekről van szó? Csak arra lehet gondolni, nem tetszhetett neki a köztudottan liberális nézeteket valló Koncz a Magyar Narancsnak nemrégen adott interjúja, melyben az énekesnő bírálta a kormányt: „(…) úgy érzem, hogy amíg szorult helyzetű emberek vannak meg éhező gyerekek, nem stadionokat kellene építeni. És ­Európa egyik legszebb fővárosát sem kellene szétbombázni, majd milliárdokért díszterekkel, új szobrokkal, díszjárdákkal villogni, amikor szakad a tető, hullik a vakolat, pusztul már a belváros is. És lehetne sorolni naphosszat” – nyilatkozta akkor Zsuzsa. Koncz Zsuzsa nyilatkozata nem tetszett Szörényinek?

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk