Kórházban a Republic énekese – Cipőt mély altatásban tartják


Bódi László állapotáról hivatalos közleményt adott ki a zenekar. “Kedves Aggódó Barátaink! Cipő évek óta tartó krónikus szívritmuszavara péntek hajnalban rohamot eredményezett, aminek következtében sürgősséggel kellett kórházba szállítani. Jelenleg a szervezetének mielőbbi regenerálódása érdekében mély altatásban tartják, ébredését várjuk. Régóta barátja és kezelőorvosa, Prof. Dr. Merkely Béla – a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ – Kardiológiai Tanszék tanszékvezető igazgatója, egyetemi tanár, a Kardiológiai Szakmai Kollégium elnöke – elmondása szerint az állapotával kapcsolatos minden további részlet és felépülésének kilátásai is csak néhány nap múlva lesznek megnyugtatóan megállapíthatóak. A zenekar ezért a legközelebbi koncertjeit biztosan elhalasztja.” PR

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk