Majdnem félmillió látogatót várnak az idei Untold Fesztiválra Kolozsváron


Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a 2025-ös Untold Fesztivált, amelyet augusztus 7–10. között rendeznek meg Kolozsváron. A szervezők keddi sajtótájékoztatójukon elmondták: naponta 100–110 ezer fesztiválozóra számítanak, így a négynapos esemény összesen több mint 400 ezer látogatót vonzhat.

Edy Chereji, a fesztivál társalapítója kiemelte: az Untold mára a világ harmadik legsikeresebb zenei fesztiváljává nőtte ki magát, és Európában csak a legendás Tomorrowland előzi meg. „Európa keleti felén egyértelműen mi vagyunk a legfontosabb szereplők. Büszkék vagyunk arra, hogy egy Kolozsváron született márka meghódította a világot” – fogalmazott Chereji.

A jubileumi, tizedik kiadás idén is számos nemzetközi sztárt vonultat fel, és Kolozsvár központja napokon át a zenei világ egyik legizgalmasabb helyszínévé alakul. A fesztivál gazdasági és turisztikai hatása évről évre nő, és jelentős mértékben hozzájárul a város nemzetközi ismertségéhez.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk