Március 22-én lesz Cipő temetése


Március 22-én (jövő pénteken) temetik el a kistarcsai temetőben Republic együttes frontemberét, Bódi László Cipőt.

Március-22-én-lesz-Cipő-temetése
Március 22-én, jövő héten pénteken temetik el Cipőt a kistarcsai temetőben, ahol édesapja is nyugszik. A család és a zenekar tagjai szerda délután egyeztettek a szertartással kapcsolatban – írja a blikk.hu. A korábbi tervek szerint március 15-én helyezték volna végső nyugalomra az énekest, mivel a Republic éveken keresztül, hagyományosan ezen a napon tartott koncertet. Erre az időpontra azonban nem sikerült megszervezni a szertartást, így egy héttel később temetik Cipőt. Bódi László Cipő hétfő hajnalban, 1 óra 26 perckor halt meg, miután február 15-én hajnalban leállt a szíve, és bár újraélesztették, a majd 40 perces oxigénhiányos állapot miatt kómába került. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk