Orbán Viktor: Megbukott Európa jelenlegi politikai vezetése


Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, az európai biztonság helyreállításához alapvető változásokra van szükség – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

A miniszterelnök a szabadtéri színpad előtt összegyűlt több ezres hallgatóság előtt kifejtette: a bevándorlási válság, terrortámadások, a brit kilépés közepette Európában napról-napra nő a félelem, a polgárokban elhatalmasodik az érzés, hogy bizonytalan a jövő. Megállapította: elitválság és demokráciaválság van Európában és a nyugati világban. Európa jobb- és baloldali vezetői ugyanis 50-60 éven keresztül mindig ugyanazokból a körökből, ugyanazokból az iskolákból, ugyanabból az elitből jöttek, és ezt mindenki természetesnek tekintette, míg egymással versenyezve és egymást váltva képesek garantálni Európa növekvő jólétét.

A gazdasági válság nyomán azonban megjelennek az eddigi bevett eliten kívülről politikai érdekképviseletre jelentkező szereplők, radikálisok és populisták – folytatta a kormányfő, ezek közé sorolva az egyik amerikai elnökjelöltet is.

“A probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak” – állapította meg Orbán Viktor.

A kormányfő szerint ahhoz, hogy eltűnjön a félelem és bizonytalanság, az unióban minden gondolatot, politikai akciót és kezdeményezést, amely hatásköröket akar elvonni a nemzetállamoktól, meg kell állítani, ezt a politikát abba kell hagyni, a nemzeti szuverenitás visszaszorítása az európai jogkörök javára egyike a legnagyobb veszedelmeknek ma Európában.

Hozzátette, hogy a hamis önértékelést szintén be kell fejezni. Rámutatott: az angolok unióból való kilépésével bizonyosan lezárult egy korszak, amely arról szólt, hogy a szervezet a világpolitika globális szereplője. Az unió ma regionális szereplő, és jó esetben arra képes, hogy a környezetében zajló eseményeket befolyásolja, illetve lassan már arra sem – fejtette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Európa idealizálását szintén abba kell hagyni.

Rámutatott: az európai biztonság helyreállításához azt is be kell látni, hogy rossz döntés volt megnövelni az Európai Parlament szerepét, elfogadni azt, hogy konszenzus helyett kétharmados többséggel döntsenek az uniós tagországok, akár a nemzeti létkérdésekről szóló ügyekben is. Bírálta azt a gyakorlatot is, hogy az Euórpai Bizottság “politikai bizottságként” működik, az állam- és kormányfők tanácsa helyett maga akar dönteni a politikai irányokról.

Orbán Viktor szerint a bevándorlási válság és terrorizmus ügyében a cselekvés előfeltétele az, hogy az európai vezetők is elfogadják a tényeket. Rámutatott, a Századvégnek az egész EU-ra kiterjedő közvélemény-kutatása szerint az uniós polgárok csaknem kétharmada közvetlen összefüggést lát a migráció és a bűnözés, illetve terrorizmus növekedése között, és úgy véli, a bevándorlás tömeges méretekben megváltoztatja Európa kulturális arculatát, lerombolja a nemzeti kultúrát.

Kijelentette, maga sem tudta volna Donald Trump amerikai republikánus elnökjelöltnél jobban megfogalmazni, hogy milyen lépések szükségesek a terrorizmus leküzdésére. Trumpnak az Egyesült Államokra vonatkozó javaslatával összhangban kijelentette: Európában a nemzeti titkosszolgálatokat és ezek együttműködését a világ legjobb teljesítményű titkosszolgálati rendszerévé kell tenni, és le kell állítani a “demokráciaexportot”.

“Ha továbbra is a stabilitás helyett a demokráciaépítést helyezzük előtérbe, olyan térségekben, ahol ennek sikere rendkívül kétséges, akkor nem demokráciát fogunk építeni, hanem instabilitást fogunk okozni” – hangoztatta.

Hozzátette: Magyarország legerősebb elvárása Törökországgal szemben is a stabilitás. “Ha Törökország is instabillá válik, akkor abból a térségből az EU-ra minden kontroll nélkül rázuhan sok tízmillió ember” – fogalmazott a miniszterelnök. A demográfiai előrejelzések ráadásul azt mutatják, hogy Afrikából nagyságrendekkel nagyobb bevándorlási nyomás fogja majd érni Európát, mint ami Szíriából és Líbiából érkezik.

Orbán Viktor szerint nem lassítani kell a migrációt, ahogy Brüsszel szeretné, demográfiai gondok megoldását látva benne, hanem megállítani, akkor is, ha a kerítés “nem esztétikus”. Bármennyire is együtt érzünk velük és áldoztatnak látjuk a migránsokat, a kerítésünknél meg kell őket állítani, aki jogszerűtlenül lép be, azt börtönbe kell zárni: a védekezésnek ennél barátságosabb formája nincsen – szögezte le.

A miniszterelnök úgy értékelte: Európa jelenlegi politikai vezetése megbukott, hiszen az EU elvesztette a globális szerepét és regionális szerelővé vált, nem képes megvédeni saját polgárait, saját külső határait. Azt mondta, szeptemberben, amikor Pozsonyban összegyűlnek Európa vezetői, a mostani elit védeni fogja a mundér becsületét. Ezen a tanácskozáson a közép-európai államoknak azt kell képviselniük, hogy Európában alapvető változásokra van szükség – hangsúlyozta.

A miniszterelnök szerint ma már nem annyira bántó az uniós régi és új tagállami között megkülönböztetés, hiszen a “régi Európa” a változásra képtelen Európa, míg az “új Európa” életképes, tele van energiával, perspektivikus része a földrésznek.

Előadása végén Orbán Viktor leszögezte: mindaz, amit kormánya 2010-ben Magyarországon elkezdett – a keresztény alapokra helyezett új alkotmány, nemzetegyesítés politikája, a családpolitika egyetlen célt szolgáltak, amelyet az elmúlt időszak fejleményei igazolnak: “mi azt akarjuk hogy Magyarország egy biztos pont maradjon egy bizonytalan világban” – zárta tusnádfürdői előadását Orbán Viktor.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk