A férfiak 43 éves korukig éretlenek


Gondoljunk csak apáinkra! Már 20-23 évesen megnősültek. Gondoljunk egy mai 20-23 évesre. Fiú, ugye? Közel sem férfi, közel sem apafigura, szinte gyerek. Mi történt? Mi változott? Nos, a fiúkban semmi. A társadami elvárás és a neveltetés változott. Míg negyven éve a fiúknál elvárás volt – ahogy a lányok esetében is – hogy a húszas éveikben házasságra lépjenek, ma a szülők majdhogynem megtiltják az egyetemre járó, vagy onnan frissen kikerülő fiaiknak, hogy megnősüljenek. Nyilván vannak kivételek, de ma meglepő, ha egy húszéves fiú házasodik. Nem arról van szó, hogy a szerelem értéke csökkent, bár a romantika tartalma sajnos szinte napról napra enyészik el, hanem arról, hogy az életmódunk megváltozott. A világ felgyorsult körülöttünk, úgy fejlődik a technika, hogy az ember csak a fejét kapkodja, a telekommunikáció, média, az internet olyan távlatokat mutat a fiataloknak, amit pártíz éve még nem ismertek, az emberi kapcsolatok is felgyorsultak, lépkedünk egyikből a másikba, ezért ma egy húszéves nem hiszi, hogy az iskolában megismert első szerelme az egyetlen nő a világon, és képes kitartani mellette élete végéig. A társadalom most egy fiútól karriert vár, azt várja, hogy megteremtsen egy egzisztenciáját, aztán akarjon nősülni, ha már mindezzel rendelkezik. Ma már a fiatalok nem házasodnak “majd lesz valahogy” jelmondattal a szívükben, nem költöznek anyuék másfél szobás lakásában a fél szobába gyerekkel, nem várnak a lakásra, amit majd kiutalnak nekik – mert nem utalnak ki semmit. A véglegesnek szánt családalapítási döntést a fiatalok eltolják. Úgy tűnik, hogy tíz évvel a mi szüleinkhez, vagy akár hozzánk, mai negyvenesekhez képest. Egy angol kutatás szerint a harmincas évek még szinte gyerekkor a férfiak esetében. Ha erre egy tizest rádobnánk, akkor kapnánk egy felnőtt, felelősségteljes férfit. Persze vicces egy időnként éretlen kamaszként viselkedő, viszont felnőttnek látszó ember, de ebből azért párkapcsolati problémák is születnek. Nézzük a brit tanulmányt: “A férfiak 43 éves korukra érnek felnőtté, 11 évvel később, mint a nők egy brit felmérés szerint. A felmérés Nagy-Britanniában készült a Nickelodeon tévécsatorna felkérésére, a Wendell és Vinnie című új sorozatuk bevezetésének alkalmával. “Férfiként, és főleg, mivel gyerekcsatornánál dolgozom, megszoktam a kérdést, hogy felnőnek-e valaha is a férfiak” – mondta Tim Patterson programigazgató. – “Két ember eltérő érettsége igen szórakoztató lehet egy kapcsolatban, ezt az új sorozat is jól példázza.” A felmérésben részt vevő férfiak és nők egyetértettek abban, hogy a fiúk “éretlenek” maradnak a harmincas éveik közepéig, a negyvenes éveik elejéig. Ezzel szemben 32 év az átlagéletkor, amikor a nők felnőtté érnek. A férfiak a nőknél csaknem kétszer gyakrabban állították magukról, hogy éretlenek, és négyből egy gondolta, hogy úgy is viselkedik. A nők a férfiaknál kétszer gyakrabban állították magukról, hogy “ők a felnőttek” az aktuális párkapcsolatukban – idézi az adatokat a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása. A nők egynegyede vélte úgy, hogy ők hozzák meg a fontos döntéseket, és közülük ugyanennyien kívánták, bárcsak partnerük gyakrabban beszélne magáról és érzéseiről. Háromból egy hölgy szakított már azért, mert elvesztette a türelmét partnere éretlensége miatt. A gyengébb nem 46 százalékának volt már olyan kapcsolata, ahol úgy érezte, túl sokat kell anyáskodnia a párjával. Az éretlenségnek azonban megvannak a maga előnyei: mókásabbá, frissebbé teszi kapcsolatot, és segít a gyerekekkel való jó kapcsolat kialakításában. Íme, a brit férfiak gyermetegségének leggyakoribb jelei: viccesnek tartják a böfögést, hajnali két órakor gyorsételt esznek, túl gyorsan vezetnek, versenyeznek, melyik autó indul el előbb a piros lámpánál, kuncognak a csúnya szavakon, túl hangosan hallgatják a zenét vezetés közben, sport közben megpróbálják legyőzni a gyerekeket, állandóan ugyanazokat a buta vicceket mesélik egymásnak a haverjaikkal, még mindig az anyukájuk mos rájuk, nem esznek zöldségeket, szemtelenek, lógó ülepű farmert hordanak és rajzfilm-mintás az ágyneműjük. nőkorszak | MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk