Július 21-27.


Kos (márc.20. – ápr.19) A hét elején tegyen tanúságot kompromisszumkészégéről: bizonyítsa be, hogy társai érdekeit ugyanannyira szem előtt tartja mint sajátját. Ily módon könnyen kiengesztelheti partnerét és ismerősei kollégái közül is sokan támogatják majd eredeti ötleteit. A túlzott népszerűségnek azonban a hét közepén féltékennyé teheti partnerét: most ne akarjon trófeákat gyűjteni. A hét végén egy hosszabb – rövidebb utazás oldja a feszültségeket. Sok érdekes élményben lehet része, de hajlamos szétforgácsolni idejét. Gondolja meg milyen útitársakat avat bizalmába. Bika (ápr.20. – máj.20.) Bár csipetnyi kedvet sem érez dolgozni miközben mások szabadságukat töltik, a hét elején már élvezheti is eddigi fáradozásai eredményeit. Anyagi szempontból semmi oka nem lesz panaszra d barátaira hobbiira nem sok ideje marad. A hét közepén párkapcsolatában feszültségekre számíthat: a háztartással, gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekben nehezen jutnak közös nevezőre. A hét végén bőséges alkalmuk marad a kibékülésre: a nagy egymásratalálás hevében azonban alaposan túllépik anyagi kereteiket. Ikrek (máj.21. – jún.20.) A hét elején kedvező változásokra számíthat párkapcsolatában amennyiben képes végre elkötelezni magát partnere mellett. A hét közepén munkahelye sok bosszúságot okoz: miközben izgalmasabbnál izgalmasabb társasági eseményeken vehetne részt, kollégái is rengeteg követelményt támasztanak. Ha nem akarja, hogy szervezet sztrájkba lépjen, ne hajszolja túl magát. A hét végén egy újabb szerelmi kaland csigázza fel: lehet hogy a monogám kapcsolatot mégsem önnek találták fel? Magyarázza ezt meg partnereinek is… Rák (jún.21. – júl. 22.) A hét elején mozgalmas belső életet él:élénk álmai, megérzései egészen hétköznapi kérdésekben is eligazíthatják. Családtagjaival tartalmas beszélgetéseket folytat, csecsebecséket vásárol otthonába, kisebb – nagyobb ajándékokkal lepik meg egymást. A vásárlási láz a hét közepére kényszeres költekezéssé fajulhat: szórakozásra hobbijára egy vagyont tapsolhat el. Szerencsére a hét végén újabb bevételekre tehet szert, bár nincs kimondottan elragadtatva attól, hogy a pihenőnapokon is dolgoznia kell. Oroszlán (júl.23. – aug.22.) Empátiáskészséggel diplomáciával a hét elején elsimíthat néhány, társas kapcsolatait már huzamosabb ideje mérgező feszültséget. Bár egyelőre inkább fegyverszünetről van szó semmint tartós megbékélésről, később további javulásra számíthat. Temperamentumát azonban mégsem sikerül tökéletesen megzaboláznia: a hét közepén családtagjait ríkathatja meg túlzott erőszakosságával. A hét vége tüzes szerelmi kalandot tartogat bár valószínűleg barátai nem lesznek elragadtatva legújabb választottjától. Szűz (aug.23. – szept.22.) A hét elején jó lehetőségei adódnak pénzügyei stabilizálására, bár az ügy érdekében rugalmasabbnak kell lennie, mint általában. Kollégái felettesei kiszámíthatatlansága nagy megpróbáltatást jelenthet. Ingerültségét persze szokás szerint elfojtja, ez pedig már a hét közepén is sok bosszúságot okoz hiszen rengeteg malőrt vonz be a külvilágból. A meggondolatlan fecsegés, pletykálkodás különösen kártékony lehet. Szombaton végre kipihenheti magát családja körében, de vasárnap ismét sok munkája akad. Mérleg (szept.23. – okt.22.) A hét elején még ön, a kompromisszumok sokszoros bajnoka is kénytelen felismerni: azzal, hogy igent mondott egy lehetőségre le kell mondania sok más dologról, terveit pedig csak áldozatok árán valósíthatja meg. A hét közepén ez költségei lefaragásában is konkretizálódhat: ha meg akarja valósítani nagyratörő terveit bizony- bizony takarékoskodnia kell. A hét vége így is sok örömöt tartogathat: utazzon el valahova kedvesével vagy kössön új ismeretségeket. Tárgyalásai, nyilvános szereplései is kedvezően alakulnak. Skorpió (okt.23. – nov.21.) A hét eleje intenzív belső munkával telik: álmai, megérzései pontos felvilágosítást adhatnak, hogyan kezelje társas viszonyait, a bizalmas információknak pedig szakmai, egzisztenciális területeken veheti hasznát. A hét közepén lelki igényei konfliktusba kerülhetnek a karrierjével kapcsolatos feladatokkal: míg ön továbbra is belső hangjára szeretne figyelni, szakmai érdekei rámenősséget külső pörgést kívánnak. Hét végéje üzleti szempontból kimondottan eredményesen alakul, de hajlamos lehet túlterhelni magát. Nyilas (nov.22. – dec.21.) A hét elején komoly támogatókat találhat terveihez amennyiben ön is komolyan veszi adott szavát, képes betartani a határidőket és nem forgácsolódik szét túlságosan. Ennyi kötöttség azonban túlságosan sok lehet szabadságvágyó természetének, különösen, ha a hét közepén egy utazást is el kell halasztania. Ne keseredjen el, csupán néhány napos önkorlátozásról van szó. A hét végén immár szabadon hódolhat hobbijának, kiveheti részét a nyár örömeiből. Egy szerelmi kaland még izgalmasabbá teszi napjait. Bak (dec.22. – jan.20.) Szakmai változásokkal kezdődik a hét. Nagyobb rugalmasság és több kompromisszumkészség révén előnyösebb pozícióra tehet szert. A másokhoz való alkalmazkodás azonban nem tartozik erősségi közé, ez pedig már a hét közepén is sok bosszúságot okozhat. Ügyintézés, tárgyalások során szintén viták adódhatnak: még barátai övön aluli támadásaira is fel kell készülnie. Szerencsére a hét végén családja körében újra rálel lelki egyensúlyára, bár vasárnapját váratlan szakmai teendők kuszálhatják össze. Vízöntő (jan.21. – febr.18.) A hét elején kedvező változásokra számíthat utazásokkal, hosszabb távú tervekkel tanulmányokkal kapcsolatban, bár ezek érdekében sokmindenről le is kell mondania. A hét közepén a karrierjével kapcsolatos teendők miatt nem sok ideje jut partnnerére,társas kapcsolatai ápolására – ez pedig újabb feszültségek forrásává válhat. Legnagyobb örömére a s hét vége bővelkedik a kedvére való programokban, bár nehéz lesz megosztania idejét barátai és szerelme között. Szórakozásra hobbiira se költhet annyit,amennyit szeretne. Halak (febr.19.- márc.19.) Intenzív belső munkával, családi titkok kutatásával kezdődik a hét: a rokonaival folytatott beszélgetések segíthetnek érzelmi mintái tudatosításában sőt, egy értékes lelki örökség feltárásában is. Hét közben némi feszültséget okoz, hogy vissza kell zökkennie a pörgős hétköznapokba: a világért se kösse magánélete részletit kollégái orrára, mert ezzel csak ártalmas pletykálkodásra ad okot. A hét végén üzleti, hivatásbeli feladatokkal telik: anyagi szempontból nem is lesz oka panaszra de családtagjai zokon veszik távollétét.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk