Taggelt bejegyzések: akasztófa

Viorica is mondott valamit, de senki nem figyelt oda rá

Már három nappal a jelölése előtt elhatárolódott Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos kijelentésétől Viorica Dancila, a romániai kormánykoalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje. A politikus azt is leszögezte azonban, hogy Románia egységes nemzetállami alkotmányos meghatározása nem képezi alku tárgyát. A román hírügynökségek által szombaton idézett közleményben Viorica Dancila úgy vélekedett: megengedhetetlenek Mihai Tudose retorikájának “szélsőséges élű” elemei, amilyen például

“Primitív!” Bocsánatkérésre szólítják fel a kormányfőt a magyarokat akasztófával fenyegető nyilatkozata miatt

“Primitív!” Bocsánatkérésre szólítják fel a kormányfőt a magyarokat akasztófával fenyegető nyilatkozata miatt

“A primitív és középkori viszonyokra jellemző” nyilatkozatával a miniszterelnök “leplezetlenül megfenyegette” a székelyföldi magyar közösséget. (Montázs: foter.ro) A magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatának visszavonására és bocsánatkérésre kérte Mihai Tudose román miniszterelnököt Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke. Az egyik közösségi portálon tett román nyelvű bejegyzésében Porcsalmi Bálint felelőtlennek és a miniszterelnöki tisztséghez