Taggelt bejegyzések: csőd

Már a negyedik amerikai bank megy csődbe idén Bezártak

Az idén eddig négy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavaly egy sem. Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig májusban egynek, októberben kettőnek, november eddig eltelt időszakában pedig egy banknak kellett lehúznia a rolót. Az Egyesült Államokban tavaly egyetlen bank sem ment tönkre, két éve a számuk nyolc

Eldőlt, hogy az ASA folytathatja-e

Eldőlt, hogy az ASA folytathatja-e

Elfogadták a Marosvásárhelyi ASA gazdasági átszervezési tervét, így a klub nem megy csődbe, jelentette be pénteken délután Cristian Chertes igazgató. “A dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba; tartjuk magunkat az elképzelésünkhöz, és azon leszünk, hogy megvalósítsuk célunkat, a visszajutást az 1. ligába” – nyilatkozta a sportvezető a Mures Mediának.

Csődbe ment a rekordbajnok patinás fociklub

Csődbe ment a rekordbajnok patinás fociklub

Csődbe ment a Skonto Riga, Lettország legeredményesebb labdarúgóklubja. A fővárosi csapat már évek óta komoly anyagi nehézségekkel küzdött, de a bíróság csak hétfőn mondta ki jogerősen a klub csődjét. Az 1991-ben alapított Skonto 15 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet, de anyagi nehézségei miatt a 2014-es idény előtt már csak külön kérvényre kapott engedélyt az indulásra. A


Megszűnik az ASA: még 5 meccs, és vége – sport.ro

Megszűnik az ASA: még 5 meccs, és vége – sport.ro

Egyre biztosabb, hogy kimondják az ASA klub csődjét, így a marosvásárhelyi csapat nélkül folytatódik jövőre az 1. ligás labdarúgó-bajnokság. A sport.ro értesülése szerint már csak öt meccsen láthatjuk a csapatot, mert semmi esély a menekülésre. Az élvonalbeli bajnokságot közvetítő DigiSport TV honlapján emlékeztet, hogy december 9-én születik döntés az ügyben, és amennyiben az ítéletben kimondják

Ismét csődbe ment egy romániai biztosító

Csődeljárást kezdeményezett a Carpatica Asig biztosító ellen az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) szerdán, és megvonta a társaság működési engedélyét. Ezzel már a harmadik hazai biztosítótársaság kerül csődeljárás alá az Astra és a Forte után. Az Ilie Carabulea üzletember által ellenőrzött – a nagyszebeni Atlassib többségi tulajdonában lévő – Carpatica tavaly 200 millió lejes veszteséget könyvelt

Súlyos csapás a bukaresti Rapidra: nem indulhat az 1. ligában!

Súlyos csapás a bukaresti Rapidra: nem indulhat az 1. ligában!

Mégsem szerepelhet a labdarúgó 1. ligában a bukaresti Rapid, miután a fővárosi táblabíróság csütörtökön elutasította a klub kérését, hogy tárgyalják sürgősségi jelleggel az alakulat csődjét kimondó ítélet elleni fellebbezésüket. Az igazságszolgáltatási intézmény megalapozatlannak találta a kérést, és úgy határozott, hogy a véletlenszerűen kijelölt időpontban, július 20-án veszik napirendre az ügyet. Ez automatikusan a Rapid visszaminősítését