Taggelt bejegyzések: Észak-Korea rakétakísérlet

Trump a Twitteren: Kim Dzsong Un mindent elveszíthet

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mindent elveszíthet, ha ellenséges magatartást tanúsít – írta Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-bejegyzései egyikében. Az amerikai elnök szerint Kim Dzsong Un “túlságosan okos és túlságosan is sokat veszíthet”, ha ellenségesen viselkedik. Utalva arra, hogy az észak-koreai vezető atomfegyver-mentesítési megállapodást írt alá szingapúri csúcstalálkozójukon, Donald Trump úgy fogalmazott: Kim Dzsong

Észak-Korea bejelentette, hogy interkontinentális rakétát tesztelt

Észak-Korea kedden bejelentette, hogy első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával. Az észak-koreai állami televízió híradása szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes

Észak-Korea: új rakétateszt, új fenyegetés

Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát tesztelt – a hétfői kísérleti kilövés egy hónapon belül már a harmadik volt annak ellenére, hogy a nemzetközi közösség össztűz alatt tartja Phenjant nukleáris harcászati programja miatt már több mint egy éve. A dél-koreai hatóságok szerint egy kis hatótávolságú, úgynevezett Scud-rakétát lőttek fel Észak-Koreában hétfőn reggel. A rakéta körülbelül 450 kilométert


Vészhelyzet: Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki – már az USA-t fenyegeti

Észak-Korea újabb ismeretlen rakétát lőtt ki, csupán egy héttel az előző teszt után. A dél-koreai védelmi minisztérium megerősítette, hogy vasárnap délután lőtték ki a rakétát, Pyongyangtól északra. Kim Dzsong-Un tesztjei egyre gyakoribbá válnak, ahogy kezd elmérgesedni a helyzet a koreai félszigeten. A diktátor védelmi minisztériuma múlt héten tesztelt egy Hwasong-12 rakétát, amely 787 kilométerre repült,

Egyre nagyobb pánik Észak-Korea bejelentése miatt

Észak-Korea megerősítette, hogy egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet. A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint siker koronázta a Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú hadászati ballisztikus rakéta tesztelését szolgáló kísérletet, amelyet a helyszínen személyesen felügyelt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Az indítás célja “az újonnan kifejlesztett, nagy méretű nukleáris robbanótöltet hordozására képes”