Észak-Korea: új rakétateszt, új fenyegetés


Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát tesztelt – a hétfői kísérleti kilövés egy hónapon belül már a harmadik volt annak ellenére, hogy a nemzetközi közösség össztűz alatt tartja Phenjant nukleáris harcászati programja miatt már több mint egy éve.

A dél-koreai hatóságok szerint egy kis hatótávolságú, úgynevezett Scud-rakétát lőttek fel Észak-Koreában hétfőn reggel. A rakéta körülbelül 450 kilométert tett meg, majd a tengerbe csapódott.

A japán kormányfő nem sokkal később elszántságáról biztosította az észak-koreai vezetést.

Abe Shinzo arra emlékeztetett, hogy a G7-ek legutóbbi találkozóján is komoly problémaként merült fel Észak-Korea ügye. Úgyhogy a megoldás érdekében “különleges akcióra” készülnek az Egyesült Államokkal közösen.

A hét vezető állam taorminai csúcsértekezletén ilyesmiről nem esett szó. A tanácskozás zárónyilatkozata annyiban tér ki erre, hogy a csoport felszólítja Észak-Koreát, hagyjon fel a nukláris fenyegetéssel.

Euronews

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk