Taggelt bejegyzések: Gáspárik Attila

Miniévadot tart a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Miniévadot tart március 9. és 14. között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely a tavalyi évad előadásait mutatja be szélesebb szakmai közönségnek. Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója és Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója szerdán egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón számoltak be a Showkeys címet viselő miniévadról. Gáspárik Attila elmondta: a rendezvény alkalmat

Gáspárik Attila újabb öt évig vezetheti a marosvásárhelyi színházat: itt a régi-új igazgató nyilatkozata!

Az elkövetkező öt évben is Gáspárik Attila fogja vezetni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután az általa bemutatott menedzsmentterv 9,12-es osztályzatot kapott a Művelődési Minisztérium által meghirdetett versenyvizsgán. Gáspárik szerint elsősorban azt értékelte a bizottság, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a nézőszám, emelkedett a szakmai színvonal, és sok önkéntest sikerült becsalogatnia az intézménynek. “Nagyon erős

Gáspárik: A háború sújtotta országokban is van élet – elkezdődött a 24. Alter-Native

A háború sújtotta Szíriában vagy Afganisztánban készült rövidfilmeket is láthat a közönség a 24. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválon, amely szerda délután kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. “Olyan országokból érkezett rövidfilmek is szerepelnek a versenyprogramban, amelyekről mi csak a hírekből hallunk, általában negatívumokat. Remélem, hogy azok, akiket valóban érdekelnek a világ dolgai, eljönnek és megnézik ezeket a filmeket.


Pál atya árvái javára gyűjtött adományokat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Pál atya árvái javára gyűjtött adományokat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

A közönség hozzájárulásával tartós élelmiszerrel, tisztálkodási- és tisztítószerrel, valamint élelmiszercsomagokkal ajándékozták meg a Pál atya ferences rendi szerzetes által vezetett Szent Erzsébet Egyesület gyermekeit. Az adományokat december 25-én, a karácsonyi koncerten adták át. A színház igazgatója, Gáspárik Attila szerint céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a rászorulókra, egyben gyakorolják a szolidaritást. „Egy nemzeti színháznak