Taggelt bejegyzések: kerékpáros baleset


Halálra gázoltak egy biciklist Kispesten

Halálra gázoltak egy biciklist Kispesten

Egyelőre tisztázatlanok a baleset körülményei. Képünk illusztráció. Eddig tisztázatlan körülmények között egy autós elütött egy kerékpárost szerdán 16 óra 10 perc körül Budapest XIX. kerületében, a Segesvár utca 22. szám előtt – jelentette be honlapján a rendőrség. A balesetben a biciklis olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A helyszínelés idejére a rendőrök a Segesvár

Ittasan és vezetői engedély nélkül súlyos balesetet okozott autójával

Ittasan és vezetői engedély nélkül súlyos balesetet okozott autójával

Elgázolt autójával egy szabályosan közlekedő kerékpárost egy 23 éves helyi férfi Szerencsen. Kiderült róla, nincs vezetői engedélye, és ittasan ült volán mögé. A kétkerekűt kormányzó nő a baleset során elesett. A sofőr ezt észlelve megállt, majd utasaival kiszállt gépjárművéből és beszélt a sérülttel, ezt követően visszaült az autójába és a pár méterre lévő otthonához kormányozta

Egy kerékpáros hunyt el a balesetben

Egy kerékpáros hunyt el a balesetben

Befejezte a rendőrség annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amely 2018 őszén történt Sárospatakon. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 48 éves kövegyi férfival szemben. 2018. október 11-én a reggeli órákban Sárospatakon egy járműszerelvény nem tartott kellő oldaltávolságot egy kerékpáros kikerülése


Kerékpáros a szakadékban

Kerékpáros a szakadékban

Kimentették a hegyimentők azt a kerékpáros turistát, aki egy 40 méter mély szakadékba zuhant szombat délután a Bucsecs-hegységben. A turistát kórházba szállították. A buşteni-i hegyimentő-szolgálat vezetője, Gheorghe Haiduc az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a 20 éves, Argeş megyei fiatalember két másik személy társaságában túrázott, amikor kerékpárjával hirtelen elveszítette egyensúlyát, és az Omu-csúcs közelében levő szakadékba

Cserbenhagyásos gázolást követett el egy ittas sofőr

Cserbenhagyásos gázolást követett el egy ittas sofőr

Képünk illusztráció Cserbenhagyásos gázolás történt Beszterce-Naszód megyében: ittas sofőr ütött el Omlásalján egy kerékpáron közlekedő fiatalembert, majd elhajtott a helyszínről. A Beszterce-Naszód megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 21 éves kerékpáros szabályosan közlekedett a megyei úton, és fényvisszaverő mellényt viselt. Az őt elgázoló autó szemből érkezett, vezetője valószínűleg elvesztette a kontrollt a kormány fölött. A 25

Halálos baleset: kerékpározó gyereket gázoltak a Marosvásárhely-Brassó főúton

Halálos baleset: kerékpározó gyereket gázoltak a Marosvásárhely-Brassó főúton

Képünk illusztráció Életét vesztette csütörtökön az a 14 éves kerékpározó gyerek, akit elgázolt egy gépkocsi a Brassó-Marosvásárhely országúton, Szászmagyarós (Brassó megye) közelében – tájékoztatott a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Ciprian Sfreja százados. Az idézett forrás szerint a kivonuló SMURD mentőegység nem tudta megmenteni a gyerek életét. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. AGERPRES


Kerékpáros halálos balesete Segesváron

Kerékpáros halálos balesete Segesváron

Képünk illusztráció Életét vesztette egy kerékpáros hétfőn, Segesváron: a Cornesti utca járdáján biciklizett, amikor egyensúlyát vesztette, felborult, és halált okozó fejsérülést szenvedett. Mindezt a közlekedési rendőrség állapította meg, miután délután 5 előtt 10 perccel bejelentés érkezett, hogy egy férfit látnak mozdulatlanul a földön heverni. A szerencsétlenség áldozata 58 éves volt, írta keddi tájékoztatójában a Maros