Egy kerékpáros hunyt el a balesetben


Befejezte a rendőrség annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amely 2018 őszén történt Sárospatakon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 48 éves kövegyi férfival szemben.

2018. október 11-én a reggeli órákban Sárospatakon egy járműszerelvény nem tartott kellő oldaltávolságot egy kerékpáros kikerülése során. A biciklis nőt a pótkocsi érintőlegesen meglökte, aki így a jármű alá esett. Az asszony a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A teherautót kormányzó férfi elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták.

A 48 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy nem észlelte a balesetet, ezért nem állt meg segítséget nyújtani.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

  • police.hu
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk