Marco Rossi: Nem tudok olasz példát arra, amit a magyar szurkolók megtesznek


A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a hazai szurkolók “mindenképp megérdemelnének egy sikeres nemzeti tizenegyet, és mi ezért dolgozunk nagyon elszántan”.

Marco Rossi erről az M4 Sport Vezetők című műsorában beszélt Wéber Gáborral, a közszolgálati sportcsatorna vezető Forma-1-es kommentátorával, akivel a Hungaroring vezetéstechnikai tanpályáján tesztelték az 55 éves futballedző autóvezetési tudását.

“A magyar drukkerek szenvedélyesebbek, mint az olaszok, és ez érezhető a válogatott mérkőzéseken még akkor is, amikor kevésbé jönnek az eredmények”

– jelentette ki Rossi, hozzátéve, hogy hazájában nem tapasztalta azt, amit Magyarországon, ahonnan a szurkolók minden hétvégén elutaznak Spanyolországba, Németországba, vagy éppen Olaszországba a kedvenc külföldi csapatuk aktuális összecsapására.

A műsorból az is kiderült, hogy Rossi 1983 óta vezet autót, és még nem volt balesete. Elmondta, hogy nem jellemzőek rá a tipikus olasz gesztusok a volán mögött,

“ha nyugodtan vezetnek körülöttem, akkor elég csendes vagyok az autóban”.

A szövetségi kapitány szívesen megnézi a Forma-1-es versenyeket, az Olasz és a Magyar Nagydíjat soha nem hagyja ki, személyesen viszont eddig csak a Hungaroringen járt, már három alkalommal.

Kedvenc F1-es csapatáról azt mondta, mivel olasz, felesleges is feltenni neki azt a kérdést, hogy melyik istálló sikeréért szorít.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk