Taggelt bejegyzések: rmdsz

Az RMDSZ tudja a megoldást börtönügyben: itt a javaslat

Az RMDSZ saját törvénytervezeteket nyújt be a Btk. módosítására. A magyar érdekvédelmi szervezet két parlamenti frakciójának csütörtöki esti, együttes ülésén született az erről szóló döntés, amely szerint összhangba hoznák a jogszabályt a korábbi alkotmánybírósági határozatokkal. Az RMDSZ amúgy nem csak formai, de tartalmi szempontból is kifogásolja az a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet, idézte a

Itt az RMDSZ elvi álláspontja a kormányalakításra felkért új miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatosan

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az általa vezetett alakulat “elviekben” bizalmat szavaz az új kormánynak és Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltnek, de a végső döntést a kormányprogram és a miniszterjelöltek listájának közzététele után hozzák meg. “Várjuk a kormányprogramot, várjuk a miniszterjelöltek listáját, és minden bizonnyal jövő héten kerül majd sor a parlamentben az ezzel kapcsolatos vitára, illetve a

Mindeközben: Kelemen Hunornak leesett az álla

Mindeközben: Kelemen Hunornak leesett az álla

Ritka pocsék fotóval illusztrálták az RMDSZ honlapján azt a sajtóanyagot, amelyben Kelemen Hunor elnök köszönetet mond a magyar érdekvédelmi szövetség választóinak a jelentős részvételért és a szavazatokért. A cikket ide kattintva olvashatod el. Kelemen Hunor arca inkább mutat döbbenetet, semmint örömöt, Kovács Péter ügyvezető elnök pedig társnak tűnik a szomorkodásban (mintha csak egy nagyon rossz


Bekerülhet a kormányba az RMDSZ

Fotó: erdon Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elutasítja a koalíciót a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP), de már nem látja elképzelhetetlennek az RMDSZ-szel való együttműködést. “Előbb beszélünk az RMDSZ-szel való együttműködésről a párton belül, majd az ALDE-s kollégákkal együtt eldöntjük, hogy mi

Magyarellenes sms-ekkel próbálják mozgósítani a románokat

Feljelentést tesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt – mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke. A szövetség vasárnap közleményben számolt be arról, hogy több megyében is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgároknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy járuljanak

Kapóra jön az RMDSZ-nek a plakátjaival kiprovokált magyarellenes hisztéria

Kapóra jön az RMDSZ-nek a plakátjaival kiprovokált magyarellenes hisztéria

A magyarellenes hisztéria az etnikai képviselet fontosságát hangsúlyozza – jelentette ki szerdán Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. ‘A Kárpátokon túli dokumentumok leadása során tapasztalt célzott akadályoztatás, valamint az a rendőri túlkapás, amely az óriásplakátok eltávolítását eredményezte, még inkább aktuálissá teszi és bizonyítja a Szövetség álláspontját, amely szerint továbbra is ott kell lenni a


Az EMNP az RMDSZ-t hibáztatja az alacsony erdélyi részvételi arányért

Az EMNP az RMDSZ-t hibáztatja az alacsony erdélyi részvételi arányért

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hibáztatja amiatt, hogy az erdélyi magyarok a Magyarországon élőknél kisebb arányban vettek részt a bevándorlási kvótákról vasárnap tartott népszavazáson. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke egy keddi nagyváradi sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy az RMDSZ cserben hagyta az erdélyi magyarokat a népszavazáson. A szövetség – noha

Sérelmezi az RMDSZ, hogy a nagyváradi városvezetés az EMNP-vel, és nem vele tárgyalt iskolaügyben

Sérelmezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), hogy Nagyvárad liberális városvezetése nem az RMDSZ, hanem a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi vezetőivel konzultált arról, hogy az önkormányzat kiket delegáljon a helyi tanintézetek vezető tanácsába – írta csütörtöki számában a Krónika napilap. Huszár István, Nagyvárad korábbi alpolgármestere, a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője az Erdon.ro portálnak

Tizenöt polgármester sérelmezi, hogy az RMDSZ az MPP-nek adta az udvarhelyszéki képviselői mandátumot

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 15 udvarhelyszéki polgármestere írta alá azt a beadványt, amelyben sérelmezik, hogy az RMDSZ a Magyar Polgári Pártnak (MPP) adta az Udvarhelyszéket megillető, befutónak számító helyet a szövetség Hargita megyei képviselőjelölt-listáján – írta csütörtökön a Székelyhon portál. Az elöljárók arra kérik az RMDSZ döntéshozóit, hogy változtassák meg a döntést. “Udvarhelyszéken


Maros megyei jelöltállítás: Haller Béla sem érti

Nemtetszését fejezte ki az rangsoroló jelölőgyűlés eredményei láttán az RMDSZ oktatási ügyekért felelős (korábbi) városi alelnöke és tanácsosa, Haller Béla. Azt írta: Miért kötelező az amnézia a politikában? Aki negyedik helyre rangsorolta Soós Zolit a képviselőlistán, nem emlékszik rá sem városi tanácsosként,sem polgármesterjelöltként, a múzeumigazgatásról nem is beszélve. Fotó: vásárhely.ro A gyűlésről itt írtunk. A