Koronavírus. Egy nap alatt már a 2. halálesetet jelentik be Maros megyében április 8, 2020 14:21 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Újabb halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Maros megyében. Egy 60 éves nő a segesvári kórházban vesztette életét, közölte szerda délután a Maros megyei prefektúra. Képünk illusztráció. Ő a koronavírus 210. áldozata Romániában és a második Maros megyei személy, akinek a halálhírét a nap folyamán jelentik be: délelőtt egy 61 éves, dicsőszentmártoni nő elhunytáról tájékoztattak. (Egyébként …
Beomlott alagút Segesváron, 20 ember bajban: hogyan járnak el? március 10, 2020 13:14 Szerző mediatica Aktuális Segesváron húsz embert kellett kimenteni egy építés közben beomlott alagútból – egy katasztrófavédelmi gyakorlat részeként. A francia szakemberek vezényletével zajló szimuláció során elsősorban arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogy miként reagálnak a hatóságok a vészhelyzetre, konkrétan pedig a mentést irányító személy, valamint az orvosigazgató együttműködését vizsgálták. A gyakorlatra 12 megyéből érkeztek részvevők. A felkészítőn taktikai …
Jelentős várostörténeti ereklye kerülhet elő Segesváron január 22, 2020 12:14 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Segesváron várostörténeti krónikát remélnek találni az óratorony rézgömbjében. Rövidesen ugyanis elkezdődhet az UNESCO világörökségi listájára felkerült vár jelképes épületének felújítása, ezzel az alkalommal pedig a fedőzetet is megbontják és kicserélik. A helyi történelmi múzeum igazgatója elmondta, a múltban átlag 100-150 évente újították fel az erődöt, és korábban több ízben előfordult, hogy várostörténeti krónikát találtak a …
Áradások Maros megyében március 14, 2018 12:14 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Több háztáji gazdaságot és mezőgazdasági területet elöntött az ár a Maros megyei Görgényszentimrén, miután kilépett medréből az Orsova. Az első jelentések szerint Görgényszentimrén 20 gazdaságot, öt lakás pincéjét, egy nyári konyhát, 40 pallót és tízhektárnyi mezőgazdasági területet öntött el a víz. Víz alá került a 153C jelzésű megyei út hozzávetőlegesen 700 méteres szakasza is – …
Leomlott a segesvári várfal egy szakasza február 6, 2018 21:33 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Leomlott hétfőre virradóan a segesvári középkori vár falának egy 4,5 méteres szakasza – közölte kedden az Agerpres hírügynökség. A híradás szerint a térfigyelő kamerák rögzítették a várfal leomlását. A Maros megyei város polgármestere Ovidiu-Dumitru Malancravean elrendelte a megsérült várfalszakasz bekerítését, a gépkocsiforgalom korlátozását a veszélyeztetett szakaszon, és a beomlott várfallal szomszédos falszakaszok megerősítését. A polgármesteri …
Kerékpáros halálos balesete Segesváron július 12, 2017 8:13 Szerző mediatica Kékfény Képünk illusztráció Életét vesztette egy kerékpáros hétfőn, Segesváron: a Cornesti utca járdáján biciklizett, amikor egyensúlyát vesztette, felborult, és halált okozó fejsérülést szenvedett. Mindezt a közlekedési rendőrség állapította meg, miután délután 5 előtt 10 perccel bejelentés érkezett, hogy egy férfit látnak mozdulatlanul a földön heverni. A szerencsétlenség áldozata 58 éves volt, írta keddi tájékoztatójában a Maros …
Bréking! Lemondott a segesvári polgármester február 3, 2017 14:54 Szerző mediatica Politika Személyes okokra hivatkozva lemondott pénteken tisztségéről Segesvár szociáldemokrata párti polgármestere, Ovidiu Mălăncrăvean. Lucian Goga Maros megyei prefektus az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, kézhez kapta az elöljáró lemondólevelét. „Kézhez kaptam ma Ovidiu Mălăncrăvean polgármester írásos lemondását, amely szerint 2017. február 3-ától személyes okok miatt lemond mandátumáról. A következő lépés az lesz, hogy összehívják a városi tanácsot, …
Robbanás Segesváron, egy iskola közelében november 2, 2016 17:34 Szerző mediatica Kékfény Képünk illusztráció Egy gázpalack beszerelése közben következett be az a robbanás, amely egy segesvári bárban történt szerda reggel. A detonáció az egyik ház földszintjén levő vendéglátó egységben történt, ennek nyomán egy 41 és egy 56 éves nő, illetve egy 52 éves férfi szenvedett első- és másodfokú égési sérüléseket. Mindhármukat a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórházba szállították. …
Gyalogost gázolták az átjárón, a nő meghalt július 25, 2016 15:20 Szerző mediatica Kékfény Meghalt egy 53 éves, héjjasfalvi nő Segesváron, akit a gyalogátkelőn gázolt el autójával egy 67 éves, fehéregyházi asszony. A Mihai Viteazul utcában történt a szerencsétlenség, szombaton, kevéssel este fél 10 előtt, tájékoztatta lapunkat hétfőn a Maros megyei rendőrség. Az autós ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak bűnvádi eljárást. Képünk illusztráció