Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában, a székelyföldi választott képviselők – Iohannis reakciója július 18, 2017 11:07 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Székely himnusszal fogadták az államfőt Csíkszeredában Hargita és Kovászna megye választott elöljárói. Klaus Iohannis kedden 10 órakor érkezett a hargitai megyeházára, ahol magyarul üdvözölte a jelenlévőket, majd azt mondta: köszöni, hogy énekeltek neki, „jó és erős a hangjuk, és azért jöttem, hogy meghallgassam Önöket. Tudomásom szerint jó néhány év eltelt már azóta, hogy államelnök járt …
Székelyföldre látogat jövő héten Klaus Iohannis július 11, 2017 13:09 Szerző mediatica Aktuális Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Iohannis államfő. A székelyföldi látogatást Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be kedden, amikor az államfő programját ismertette. Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig a térség háromszáz választott …
Újabb medvetámadások Székelyföldön június 28, 2017 7:50 Szerző mediatica Aktuális A Kommandón leölt tehén tetemét a folyóban hagyták. Éjszakánként a medve visszajár lakmározni Emberre támadt a medve a Kovászna megyei Bikfalván. A vadállat egy ház mögött legelő kecskékre támadt, és kettőt megölt közülük, amikor a tulajdonos állatai vádelmére kelt, de a medve őt is leütötte. A férfi ordibálni kezdett, amire a szomszédok közül többen megmozdultak, …
Visszatért a tél a Székelyföldre április 7, 2017 11:51 Szerző mediatica Aktuális Képünk illusztráció Téli körülmények között zajlik a közlekedés több Kovászna megyei útszakaszon, a hegyvidéki térségekben jelenleg is havazik. A Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség közleménye értelmében a Kézdivásárhely és Focşani közötti 2D jelzésű főúton áll a forgalom, miután egy kamion a hó miatt elakadt a lejtőn. A térségben jelenleg is havazik, ezért a rendőrség arra inti a …
Bírálja két román kutató a Székelyföld története című háromkötetes monográfiát november 29, 2016 23:03 Szerző mediatica Magyarság Bírálja két román kutató a Székelyföld története című monográfiát, amely idén nyáron jelent meg Székelyudvarhelyen. A román szakemberek úgy vélik, a mű kizárólag a magyar történetírás álláspontját közvetíti, teljesen figyelmen kívül hagyva a Kovászna és Hargita megyei románság térségbeli jelenlétét. A sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătuşu levéltáros, illetve a kolozsvári Vasile Lechinţan történész által az AGERPRES hírügynökséghez …
Továbbra sem ismerik el idegenforgalmi célpontnak a Székelyföldet szeptember 22, 2016 11:49 Szerző mediatica Aktuális Fotó: temesvárihírek.ro Nem ismeri el idegenforgalmi desztinációnak a Székelyföldet a Román Idegenforgalmi Hatóság (ANT). Erről levélben értesítette a Székelyföld Desztináció Menedzsment Klasztert a hatóság. A Krónika szerdai cikke szerint a székelyföldi klaszter megkeresésére adott válaszában Anca Pavel-Nedea, az ANT elnöke közölte: nem véleményezheti és nem is írhatja felül azt a bírósági döntést, amely miatt nem …
Ezért nem tudnak a székelyföldi fiatalok románul – riasztó kisérettségi-eredmények július 10, 2016 11:09 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Hargita megye szerepelt a leggyengébben idén a nyolcadikosok román nyelvvizsgáján, ami egyértelműen az oktatási rendszer hiányosságait bizonyítja – idézte Borboly Csabát, a megyei önkormányzat elnökét az Agerpres hírügynökség szombaton. Az elemi oktatást lezáró országos felmérőn a székelyföldi megyében a tanulók évről évre rossz jegyeket szereznek román nyelvből: tavaly 56, idén pedig már csak 52 százalékuk …