Taggelt bejegyzések: terrorista

Őrizetbe vettek két feltételezett terroristát Svájcban

Őrizetbe vettek két feltételezett terroristát a nyugat-svájci Vaud kantonban, Aubonne településen – közölte kedden Eric Cottier, a kanton főügyésze. A svájci médiumok beszámolói szerint a gyanúsítottakat még hétfőn, egy bevásárlóközpont előtt vette őrizetbe a rendőrség. A svájci hatóságok múlt pénteken és szombaton is elfogtak három embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy támogatói vagy tagjai az országban …

Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Megölték szombaton az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet észak-kaukázusi csoportjának, a Vilájat Kavkaznak számos oroszországi támadásért felelős vezetőjét – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az FSZB vasárnap hajnalban közzétett közleménye szerint az IÁ-hoz kötődő, Dagesztánban székelő csoport vezetőjét, az 1981-ben született Rusztam Magomedovics Aszelgyerovot, más nevén Abu Muhammadot és belső körének négy tagját egy …

Őrizetben a brüsszeli és párizsi merényletek feltételezett segítői

Őrizetbe vették Rotterdamban a brüsszeli és párizsi terrorcselekmények feltételezett segítőjét, akik a gyanú szerint lőszert adtak „egy terrorista szervezetnek” – közölte pénteken a holland ügyészég. A 30 és 32 éves hollandiai férfiak ujjlenyomatait a hatóságok egy táskán találták, amelyben 45 kilogramm lőszer volt. A rendőrség a táskát márciusban találta Anis B. rotterdami lakásán, akit a …