Taggelt bejegyzések: trianoni békeszerződés

Trianon 100. Két Koltay-alkotás a Dunán

Trianon 100. Két Koltay-alkotás a Dunán

A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából a Magyar Televízió Duna és Duna World csatornája Koltay Gábor és Koltay Gergely produkcióját is műsorára tűzi. A Duna World csatorna 15 órai kezdettel megismétli a 2018-ban a budapesti Hősök terén, több száz fő közreműködő, köztük közismert énekesek, színészek részvételével nagy sikerrel bemutatott Trianon című rockoperát, Koltay Gergely zeneszerző

A Trianoni Szerződés Napjává nyilvánította június 4-ét a román parlament

A Trianoni Szerződés Napjává nyilvánította június 4-ét a román parlament

Megszavazta a bukaresti képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a Trianoni Szerződés Napjává nyilvánítja június 4-ét Romániában. A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót. A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről


“Alattomos kampány”: a Román Akadémia elutasítja a vitát Erdély és Románia egyesüléséről

“Alattomos kampány”: a Román Akadémia elutasítja a vitát Erdély és Románia egyesüléséről

A Román Akadémia szerint Bukarestnek nem szabad a magyarokkal vitába bocsátkoznia sem a – Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó – 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatról, sem Trianonról, mert azzal azt üzenné a világnak, hogy megoldandó vitája van a szomszédaival. A román tudományos elit csúcsszervének csütörtökön közzétett állásfoglalása szerint Romániának nincs problémája sem december elsejével,

Száz éves a terv, amely megakadályozta volna Trianont

Száz éves a terv, amely megakadályozta volna Trianont

Versailles, 1919. május 7. Lloyd George, Clemenceau és Wilson mennek 1919. május 7-én a versailles-i Trianon palota felé, ahol ezen a napon kezdték meg a versailles-i békeszerződés tárgyalását. MTI Külföldi Képszolgálat Woodrow Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án hozta nyilvánosságra 14 pontba foglalt javaslatait az első világháború utáni „békerend” kialakításának alapelveiről. Az Egyesült Államok 28.


“A térség biztonságát veszélyeztető hadüzenet”

“A térség biztonságát veszélyeztető hadüzenet”

Ha Klaus Iohannis a román nép nevében bocsánatot kérne Magyarországtól a trianoni békeszerződésért, egy napig sem maradhatna román államfő – vélekedett Marius Diaconescu román történész az Adevarul portálon közölt véleménycikkében. A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai írásokat a liberális kötődésű Adevărul blogrovatában, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati, a nemzeti összetartozás napja alkalmából