A Trianoni Szerződés Napjává nyilvánította június 4-ét a román parlament


Megszavazta a bukaresti képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely a Trianoni Szerződés Napjává nyilvánítja június 4-ét Romániában.

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan törvényről van szó, napirendre tűzése pedig része a magyarellenes versengésnek, amelyet három hete indított az államfő.

A Trianon-törvényt 235 szavazattal 21 ellenében és 25 tartózkodás mellett szavazta meg a bukaresti képviselőház, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk