Kettős állampolgárság: nem lesz folytatása az ukrán külügyminiszter ungvári kijelentéseinek


Az ukrán külügyminisztérium hivatalosan egyáltalán nem kommentálta vezetőjének, Pavlo Klimkinnek az ukrajnai kettős állampolgárok megbüntetését kilátásba helyező, január eleji ungvári kijelentéseit, ezért feltételezhető, hogy az ukrán fél feltűnés nélkül átsiklik az incidens fölött – írta kedden a karpatnews.in.ua kárpátaljai hírportál. Az orgánum szerint sokakat meglepett, hogy a külügyminiszter részt vett Mária Terézia privát kezdeményezés nyomán, magánterületen felállított ungvári szobrának az avatásán. Még meglepőbb volt, hogy a szoboravató beszédében Ukrajna európai integrációs törekvéseinek a fontosságát hangsúlyozó, Kárpátalját mint az európai értékek hordozóját az ország elé követendő példaként állító tárcavezető az esemény utáni sajtótájékoztatón alkotmányellenesnek nevezte a kettős állampolgárságot és kilátásba helyezte, hogy hamarosan leleplezik és megbüntetik azokat az ukrán állampolgárokat, akik két útlevelet használva lépik át Ukrajna és az Európai Unió határát – emlékeztetett az írás. A cikk szerint a miniszter nagy vihart kavart kijelentésének élét Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője igyekezett tompítani azzal, hogy sajtónyilatkozatában közölte, a KMKSZ nem tart az ukrán hatóságok kettős állampolgárokkal szembeni fellépésétől, megemlítve, hogy Klimkin magánlátogatáson tartózkodott Kárpátalján. Mivel az ukrán külügyminisztérium hivatalosan egyáltalán nem kommentálta az ügyet, feltételezhető, hogy az ukrán fél feltűnés nélkül átsiklik az incidens fölött – állapította meg a híroldal. Ennek kapcsán rámutatott: az ukrán politikusok, beleértve az államfőt és a minisztereket, szinte naponta emlegetik a decentralizációt, az európai elveket, a vízumkényszer eltörlését, ám a valóság az, hogy megszokták az erős központi hatalom feltételei közötti létet és működést. Ebből adódóan az ukrán állam felső vezetése nem is törekszik az egyes régiók sajátosságainak a megismerésére – olvasható az írásban. A hírportál emlékeztetett arra, hogy az ukrán törvények ugyan nem ismerik el a kettős állampolgárságot, ám nem is írnak elő szigorú büntetést megléte esetére. Márpedig Kárpátalja helyzete történelmileg úgy alakult, hogy a régióban hagyományosan fontos a munkavállalás céljából történő kiutazás, így az EU-s állampolgársággal is rendelkező kárpátaljaiak többsége számára kimondatlanul is az Európában való munkavállalás lehetősége, gyermekeik európai egyetemeken való ingyenes taníttatása az elsődleges szempont – állapította meg a cikk szerzője. Az írás szerint ez semmiképp nem káros Ukrajna számára, sőt az EU-ban ottani állampolgárokként munkát vállalók több pénzt tudnak hazaküldeni Kárpátaljára, Ukrajnába. Ezeket a szempontokat illett volna figyelembe vennie az ukrán miniszternek, de legalábbis nem kellett volna annyira kategorikusnak lennie, pláne annak tükrében, hogy tavaly három külföldi kapott néhány nap leforgása alatt ukrán állampolgárságot, és ült miniszteri székbe – írta egyebek mellett a híroldal, hozzáfűzve, hogy nem szép dolog elítélni az egyszerű embereket azért, mert családjaik boldogulása érdekében az államot nem károsító törvénytelen lépésre szánják el magukat. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk