Rekordjelentkezés a Fölszállott a pávára


Ötszázötven produkció jelentkezett az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató vetélkedője, a Fölszállott a páva című műsor harmadik évadára. A legtöbben az énekes szólista kategóriában regisztráltak, de szép számmal jelentkeztek néptáncegyüttesek, táncospárok és táncos szólisták is, összesen több mint 2400 gyerek – közölte hétfőn a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel miután február 22-én lezárult a jelentkezés a versenyre. A szóló hangszeresek között a legtöbben citerával és hegedűvel indulnának a válogatón, de akad a jelentkezők között cimbalmos, tamburás, dudás és tárogatós produkció is. A jelentkezések háromnegyede Magyarországról érkezett, a határon túlról pedig legtöbben Erdélyből adták le nevezésüket.

Gyermekek táncolnak a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozat döntőjének eredményhirdetésén az MTVA Kunigunda utcai 1-es stúdiójában 2014. április 19-én. MTI Fotó: Honéczy Barnabás
A Fölszállott a páva harmadik évadának harmadik évadának újdonsága, hogy ezúttal 6 és 14 év közötti gyermekek szerepelnek majd a műsorban, amely szeptembertől decemberig fut majd a közmédiában. A szakmai zsűri szerdán ül össze, hogy megnézze a beérkezett 550 videót, csak ezt követően dönt arról, hogy melyik produkció mehet tovább a területi selejtezőkre. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk