Meghalt a nyárádszeredai fiatal a balesetben


Halálos baleset volt szerda este Gyulakután. Egy gépkocsi vezetője elvesztette uralmát a jármű felett és belehajtott egy fába. Az esetről kiadott rendőrségi közlemény szerint a sofőr vezetés közben egyébbel is foglalkozott (meg nem erősített információk szerint megpróbálta bekapcsolni a biztonsági övét), ezért történt a tragédia. A közúti szerencsétlenségben az autó 27 éves, nyárádszeredai sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy bár a tűzoltóknak sikerült kimenekíteniük őt az autó roncsai közül, és a rohammentő-szolgálat helikopterét is a helyszínre hívták, életét nem tudták megmenteni.

Képünk illusztráció
A másik utas, egy 22 éves makfalvi hölgy, könnyebb sérüléseket szenvedett. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk